HTML

Book One

Irodalom mindenkinek: könyvajánlók, hírek, interjúk, hogy eldönthesd mit érdemes elolvasni, és mit nem.

Facebook

Friss topikok

Búcsú a csodálatos nagybácsitól

2016.07.20. 12:51 :: Hegedűs Robin

ep.jpg

(Egy) Meghalt EP. Rossz kezdőmondat, de igaz. Barokk kastélyban a főúr betegágya köré gyűlnek (nekrológ-vezérek), egyesével járulnak uruk színe elé, megcsókolják sápadt kezén a gyűrűt, laza Kőszívű-parafrázis. Könnyebb úgy, ha az ember együtt vacsorázott, neadjisten nyaralt EP-vel, volt hozzá egy jó szava, beleírta nevét könnyű betűivel egy kötetbe, megsimította az illető vállát a Könyvhéten, hogy menjen már arrébb az útból, az ég áldja meg! Én (én! én!) csak kevesebbet tudok adni most. Nem is kevesebbet: mást. Azt, hogy ha valaki kezébe vesz egy Esterházy kötetet és olvasni kezd -  erővel, áhítattal, szenvedéllyel, figyelemmel és kérlelhetetlenül, ahogy illik -, akkor tudja, hogy mivel áll szemben: mással.

(Más) Bevezetés az Esterházyba. Bevezetés - tehát ennek kell elsőül érkeznie. Tévedésben él az olvasó, szigorú hangok ringatták és ő elhitte, hogy az irodalom: történet (most írjuk külön, hisz egyben már úgyis megvolt jópár sorral ezelőtt), vagy még súlyosabban: történelem. (Gyí, pej lovam, de már csukhatjuk is be a huzatos XVII. századot, itt egy másik Esterházyval állunk szemben). Rá vagyunk szoktatva, hogy a szó csak tégla, ami a háznak, a történetnek van alárendelve, csak a tervek szerint épülhet a kastély vagy a Kádár-kocka. EP eldobja ezeket a terveket, vagy sokkal inkább hajtogat belőlük valami egészen mást, miközben gyűjtöget, mindent mindenhonnan, magasról, mélyről, kéz a kézben jár Wittgenstein a bazdmeggel (pardon az úri olvasóktól, de ide még egyszer vissza fogunk kanyarodni). EP ezeket a leleteket illesztgeti, csiszolja, és épít, de nem házat, ez az, ami annyira zavarbaejtő egy építőmestertől. Akik visszarettennek Esterházy könyveitől, azok pontosan olyanok, mint a dühös megrendelők: nem ezt vártuk. Hol a házunk? Hol a történetünk? Na, az nincs, vagy talán csak egy része mondható annak, kis tető az eső elől, meg talán egy ablak, ahonnan kinézhetünk a bent érzésével a szívünkben. Mégis, ha elkezdjük nézegetni ezt a lakásra alkalmatlan felépítményt, akkor elkezdjük észrevenni a szépségeit. Hogy ez a tégla itt például a Csárdáskirálynő díszleteiből lett kiemelve, emez itt meg Hrabal egyik kocsmájának falában szívta magába a füstöt, az alatt a kandeláber alatt meg Esti Kornél sétált el egy hajnalon. Azt látjuk, hogy minden egyes építőelemre ugyanannyi fény vetül, egyik mondat sem kevésbé fontos a másiknál, egyiket sem fedi el egy csúcspont, egy autósüldözés vagy egy bombanő (még ha ezek egyike sem hiányzik az EP-toposzból). De azt se mondhatjuk, hogy cserébe egy sziklaszilárd felépítménnyel állunk szemben (Péterem, rád építem egyházam), hiszen egy jó EP-szöveg sok helyen billeg. Hogy értsük (bevezetés), csak próbáljuk meg egy tisztességes magyar mondatba beleírni azt a szót, hogy pina! Vagy hogy bazdmeg. (innentől nyugi lesz, nyugi) Ugye érezzük? Nem áll meg, nem is borul: billeg. Nem úgy viselkedik, ahogy azt a szó-tan (ál-geometria) elvárná. Ez a mozgás, ez a fürgeség olyan szokatlan a sokszor lomha irodalomban, hogy míg mi csak tátogunk a középpályánál, addig EP már három csellel túljutott mindenkin, mint Puskás - lő, aztán, hogy gól-e, az már édesmindegy, mi már látjuk, hogy itt nagy fociról van szó. Lehet azt mondani, hogy EP a tökéletes magyartanár, akinek hatására az ember végigbújja a világirodalmat, de szerintem az erénye ennél sokkal nagyobb: aki EP-t olvas, az tudja, hogy az irodalom nem az elbeszélés (mely, mint tudjuk, nehéz), hanem az irodalom maga a nyelv. A legcsodásabb emberi alkotás, mely képes bármit megjeleníteni (minden), miközben egy-egy szónak csak megszokott használata van, ezer viszonylagos jelentéssel, így mégsem tekinthetünk rá valóságként (semmi). A nyelv az nyelv. Be lettünk vezetve.

(Egy) Nem főurat temetünk, nem is apát. Bátyánk Kosztolányi. Péter sokkal inkább egy csodálatos nagybácsi. Bár nem tudom, milyen is a valóságban egy férfi ezen a poszton (jól ível-e?), szörnyű nagybácsikkal áldott meg a sors. Nem is szörnyűek, csak laposak, nincs meg bennük az a mozgás, az, hogy befutják a pálya túloldalát, azt a térfelet, ahova apánk nem ér már el. Hiányzik belőlük ez a másképp csinálás. Esterházy cicázik velünk, ugrat, majd elröhögi magát és kabátzsebéből távoli vidékről hozott ajándékot varázsol elő, miközben egyre csak mesél és mesél, mi meg nem tudunk betelni a történeteivel. Bármelyik könyvét ütjük is föl, EP kézenfogva vezet minket egy eddig ismeretlen világba, mindig újabb és újabb kaland ígérete, amikor vidám hangját meghalljuk a kapunk felől.

Viszont most már nem tér haza többé az Utazó. Örökre elveszett a szövegben, de mi még itt járunk a nyomában. Egünkről lehullott az Esthajnal. Üdv néked édes Péter! Pápistának lenni volna most jó, semmi szomorúság, csak bízni, bízni az Úrban.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://bookone.blog.hu/api/trackback/id/tr778903138

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.