Mi is az a Puszibolt, merülhet fel bennünk a kérdés, de a szerző már rögtön a könyv elején megadja a választ. A Puszibolt nem más, mint a boldogság. Ezt hajszolják az emberek, keresik a Puszibolt angyali csilingelés közepette kinyíló ajtaját, vagy éppen zokogva roskadnak össze egy nyikorogva bezáródó lehetőség ajtaja előtt. Cserna Szabó András legújabb könyvében felsorakozó történetekben mind ez a közös motívum, a boldogság keresése, elvesztése, vagy éppen megélése. És ezekben a lazán kapcsolódó, ezerféle élettörténetben az ember világosan megláthatja, milyen képlékeny és változó dolog is az öröm. Valakinek azt jelenti, hogy valami szépet túrt ki a szemetesből, másnak a szerelem örök hajszolása, vagy éppenséggel a legyekkel szeretkezés, mint a könyv talán leggroteszkabb alakjánál, a helyszínül szolgáló névtelen városka patikáriusánál. Számtalan fura figura bukkan fel a novellákban: Morafcsikné, akinek a boltjába sosem lehet kapni semmit, a kéz és láb nélküli Hullám Rodrigó, volt kegyszerkereskedő és műkincshamisító, vagy éppenséggel Móricz Móric író, akinek lakásában olykor-olykor fölbukkan maga Jézus Krisztus.

A kötet olyan, mintha az ember egy nagy tálból cseresznyézne, hol különösen édes szemet találva, hol savanyú darabot bekapva. Szomorú és vidám váltakozik, hol hosszabb, hol rövidebb történetekben. A szerző gyakran egy kis filozófiát is belecsempész a történetekbe, az elbeszélő többször híres gondolkodók boldogságról vélekedő nézeteit veti föl és állítja szembe a rideg valósággal. Azonban Cserna nagy tehetsége véleményem szerint abban rejlik, hogy a szörnyű valóság kap benne karikaturisztikus díszítést, így a legfájdalmasabb és szomorúbb témákat is megmosolyogva olvashatjuk könyveiben. Ugyanakkor az ember azt nem sejtheti előre, hogy a novellafüzér egy jó vagy egy rossz darabja következik -e. Kétségtelen azonban, hogy az utóbbiakból van a kevesebb, így a döntő átlag szerint élvezetesnek nevezhetjük a Pusziboltot.

A sok helyütt felvetett „pinázás” pedig bőven a tűréshatár alatt marad, csak mint a boldogság kapuja jelenik meg többször a műben, még a borítón látható stilizált Urbinói Vénusz nemisége is erre utal. Azonban ha valaki elolvassa a könyvet, rájön, hogy a borítón lévő alakok mind egy igazán jó novella díszletei (azonban a hátsó borítón sziruposan összenyaló bárányok számomra is rejtélyesek). Összegezve Cserna a Puszibolttal bekerült a látóterembe, és mint kortárs magyar szerző érdeklődve fogom kezembe venni következő könyvét is.