A 90 klasszikus könyv türelmetlen olvasóknak nem rejteget zsákbamacskát, hisz már a címből tudjuk, hogy aki nem szeretné, hogy Henrik Lange, a könyv szerzője lelője 90 klasszikusnak mondható regény poénját, az jobb ha félreteszi, míg meg nem birkózik a közel száz könyvvel. Ugyanakkor mi többiek örömmel fogadhatjuk a nagy részben tényleg alapmű zanzásított, képregény változatát. Ugyanis három plusz egyes képregényekről van szó, az első kockában a cím olvasható egy jellemző motívummal megtámogatva (példának okáért: Orwell 1984-ének címkockáján egy szem látható, vagy Bradbury Fahrenheit 451-én egy lángoló könyv), majd a további három képkockában az eleje-közepe-vége felosztásban olvashatjuk a történetet.

Már eleve az nagy feladatnak bizonyulhat, hogy kilencven klasszikus regényt összeválogassunk (hiszen más ilyen témájú, összefoglaló könyvekben még 1001-be sem sikerült teljesen), de Lange jól vette az akadályt, válogatott kötelező olvasmányoktól, napjaink bestsellereiig, így kerülhetett egymás mellé az Alice Csodaországban és az Amerikai psycho, a Watchmen – Az őrzők és a Zabhegyező, valamint A Biblia és A Da Vinci-kód (már ezért az iróniáért megérte elolvasni a könyvet). A Svédországban méltán népszerű Henrik Lange kissé modern rajzstílusa teljesen jól passzol a könyvhöz, a három kockás történethez hasonlóan gyors és egyszerű, és mindenekelőtt kiválóan passzol a szerző ironikus humorához, amivel a sztorikat tömörítette.

A könyv egyébként tekinthető egyfajta farkába harapó kigyónnak, hiszen az alapötlete egy ördögi kör. A képregényt az olvasni nem szeretők műfajának szokták tekinteni, így ez a célközönség a könyv humorát sem fogja nagyon érteni, ha nem olvasott a felsorolt 90 regényből legalább párat, viszont aki a kifigurázott könyvek nagy részét olvasta, azoknak nem feltétlenül nyújt újdonságot a könyv. Persze ezt rögtön megcáfolja, hogy már az első állítás is téves, hiszen manapság már a képregény is kezd betörni az elismert irodalomba, nem csak szuperhősök és csetlő-botló egerek műfaja, hanem sokkal komolyabb stílust képvisel az olvasók szemében, nézzük csak meg az Art Spiegelman féle Maust (ha már az egerekről volt szó).

Összességében remek olvasmány olvasni szeretőknek és nem szeretőknek, hiszen gyakran semmit sem ront egy könyv élvezeti értékéből, ha tudjuk mi a vége, sőt lehet, hogy ez visz rá minket, hogy kezünkbe vegyük a kilencven klasszikus egyikét.