HTML

Book One

Irodalom mindenkinek: könyvajánlók, hírek, interjúk, hogy eldönthesd mit érdemes elolvasni, és mit nem.

Facebook

Friss topikok

Régimódi kémtörténet

2010.09.27. 12:51 :: Il Ritorno Dello Jedi

A magyar krimi már régóta létező műfaj, azonban a 2008-ban megjelent Budapest noir előtt pár villanáson kívül semmi emlékezeteset nem tudtunk felmutatni. Kondor Vilmos fogta a klasszikus amerikai hard boliled krimik igazságérzetéből nyomozó borostás, ballonkabátos, cigarettázó főhősét, elkeresztelte Gordon Zsigmondnak, majd elhelyezte a két világháború közti Budapesten és szabadjára engedte. A zsurnaliszta egy zsidó lány halálának ügyében kezdett nyomozni bejárva a főváros legmélyebb, bűnös alvilágát és a legfelsőbb köreit, mire rábukkan az igazságra. Élő történelem, élő alakok, és a könyv végére döbbenünk rá, hogy a noir klasszikus krimije is végre életre kelt Magyarországon. Egy év sem telt el és már jött is a folytatás, a Bűnös Budapest, ami már sokkal szabadabban használta fel az eredeti műfajt, a második világháború kitörésének vészterhes évébe kalauzol minket, ahol Gordon ezúttal egy nagyszabású drogügylet nyomait követi az egyre jobban Németország felé sodródó hazánkban.


A 2010-es Könyvhétre jött ki a sorozat harmadik része, A budapesti kém. Már a címből is látszik, hogy Kondor ezúttal egy rokon műfaj, a kémregény felé tért ki. Gordont Kállay miniszterelnök kémfőnöke, Ujszászy István bízza meg egy nagyon fontos feladattal: egy levelet kell elvinnie a német spionoktól hemzsegő Budapestről a háborútól kísértetvárossá vált Velencébe, amiben a miniszterelnök veszi fel a kapcsolatot a szövetséges hatalmakkal. Gordon nem utasíthatja vissza a megbízást, így beutazza a háború sújtotta Európát, de az amerikai összekötőjét egy titokzatos alak megöli, és majdnem Gordonnal is sikerül végeznie. Az újságíró visszatér Budapestre, hogy megtalálja az árulót, és a tét nem kisebb, mint egész Magyarország jövője.


Gordon hazafias küldetése feszes, részlet gazdag és nagyon intelligens, ugyanakkor az embernek olyan érzése támad olvasás közben, mint amikor a Valkűr c. filmet nézi, ahol Stauffenberg ezredes összeesküvésének célja Adolf Hitler meggyilkolása. A néző végig izgul az árulók sikere mellett, pedig jól tudja a történelemből, hogy a Führer pár karcolással túlélte az ellene tervezett merényletet (ezt a problematikát persze semmibe lehet venni, ahogy azt Tarantino tette a Becstelen brigantyk-ban, de érthető, hogyha Kondor is sikerre vitte volna a magyar béketörekvéseket, akkor a saját jól felépített világát rombolta volna össze), mégis az ember a végsőkig reménykedik a győzelemben. Gordon tehát egy bukásra ítélt feladattal megbízva járja be a szélsőségek közt vergődő kontinenst, amiben a nácik jelenbéli rémtettein kívül Kondor előrevetíti a kommunizmus elkövetkező borzalmait is, és a hidegháború „kitörését” is megjövendöli.


Kondor Vilmos amellett, hogy egy unalomig ismert műfaj meghonosításakor óhatatlanul is sokat átvett a tengerentúli elődöktől, a harmadik regényre teljesen kifejlett stílussal szövi a történetet, és történelmi tájékozottságát páratlanul használja fel egy kivételes krimi díszleteihez, amelyben a legerősebb a frontvonalhoz egyre közelebb kerülő, nélkülöző Budapest nyomasztó képe. És hogy merre tovább? Előre láthatólag Gordon Zsigmondot még két regényben fogjuk viszontlátni, előbb 1946-ban, a politikai elszámoltatások világában, majd kihagyhatatlan módon, 1956-ban, a forradalom véres forgatagában. Kondor Vilmos sorozata közben egyre magasabbra tör, már több mint hat nyelvre fordították le, hamarosan a könyv elér a műfaj bölcsőjébe, az Egyesült Államokba, a nagynevű HarperCollins gondozásában, már a filmadaptáció jogait is megvették, de azt hiszem legnagyobb erénye mégis az, hogy esélyt adott a minőségi magyar krimi megszületésére, amelynek remélhetőleg hamarosan eljön a hazai aranykora.
 

Szólj hozzá!

Címkék: könyv regény agave recenzió kondor vilmos könyvhét2010

A bejegyzés trackback címe:

https://bookone.blog.hu/api/trackback/id/tr552326697

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.