HTML

Book One

Irodalom mindenkinek: könyvajánlók, hírek, interjúk, hogy eldönthesd mit érdemes elolvasni, és mit nem.

Facebook

Friss topikok

Az ébredező Budapest

2011.07.19. 15:40 :: Il Ritorno Dello Jedi

A Budapest Noirnál még csak reménykedtünk, de most már bizton állíthatom, hogy Kondor Vilmos a XXI. század legjobb magyar krimi írója. Lehet, hogy balgaság tőlem kiosztani így előre ezt a titulust, hiszen még hátravan majd kilencven évünk, és az igazi magyar krimiirodalom csak most kezd nyiladozni, de Kondor legújabb Budapest romokban című regényével bebizonyította, hogy nem csak a német nyomás alatt lévő Magyarországot tudja tökéletesen megidézni, hanem a háború utáni szovjet hatalomszerzés vészterhes éveit is. Ugyanis a nagy sikerű Budapest sorozatnak csak a fele a krimi, a másik fele pedig egy pontos, színes-szagos dioráma, amibe Kondor olyan erősen szippant be minden könyvében, hogy az ember azt veszi észre, hogy már csak húsz oldala van hátra és lassan kénytelenek vagyunk visszacsöppenni a XXI. századba.

A Budapesti kém kitérője után megint visszatérünk a klasszikus hard boiled műfajba, ahol Gordon Zsigmond, a kemény öklű zsurnaliszta már rögtön az első lapokon tanúja lesz egy véres merényletnek, amiben két orosz katona vesztette életét. A magyar rendőrség a Vörös Hadsereggel együtt percek alatt a helyszínre ér és Rajk László belügyminiszterrel az élen végeznek az elkövetővel. Gordon gyanúsnak tartja a kormányerők hihetetlen gyorsaságát, és egy szovjet hírszerző tiszt felbukkanását, ezért egy amerikai katonával az oldalán nyomozásba kezd. A háborúban súlyos sérüléseket szerző Budapest alvilága is újult erőt vett, így Gordon egy szövevényes ügy nyomába ered, ahol a pesti maffiózók pénze tűnt el egy pozőr kezei közt, és rejtélyes módon a Lenszkij névre hallgató szovjet tiszthez innen is rengeteg szál vezet.

Sok kritika gyengének ítélte Kondor legújabb művét, mondván Gordon céltalanul teng-leng, és unottan vadászik a számára megfelelő ügyre. Ez a céltalanság azonban véleményem szerint a regény egyik legjobb húzása, hiszen a háború után Magyarország az állatias hónapokból ébred, amikor csak a túlélés volt a cél, és most, hogy egy új világ van kiépülőben, mindenki csak nyiladozik és keresi a helyét. A történet fő síkja 1946-ban játszódik, viszont a regényben gyakran visszatekintünk a háború utolsó évének eseményeire, a bűntény gyökereinek felkutatásán kívül több hangulatfestő történetrészlet is helyet kapott, amik olyan hitelesnek tűnnek, mintha Kondor maga is átélte volna a szovjet felszabadítás borzalmait, pedig ha hihetünk rövidke életrajzának, akkor kiderül, hogy majd az események után tíz évvel született. Egyik nagymamám lelkes krimi rajongó, így rögtön utánam ő is elolvasta Gordon legújabb kalandját. Megkérdeztem tőle, hogy mennyire hiteles a regény korfestése, de erre csak annyit válaszolt: „Piszkos dolgok ezek, de szórul-szóra így volt.”

Készül az ötödik, befejező epizód, amihez az ’56-os forradalom adja a történelmi díszletet, viszont szerintem nem akkor fogunk utoljára hallani Kondor Vilmosról, hiszen, amit csinál, az több mint egy műfaj meghonosítása. Olyan elbeszélő, aki minden szavával odaszegez minket - és ahogy azt a számtalan külföldi megjelenés bizonyítja – nem csak minket, magyarokat. Megidéz egy Budapestet, amire már kevesen emlékszünk, és ami semmivel sem különb, mint a krimi irodalomban ezerszer megénekelt London, New York, vagy Párizs – sőt, ha belegondolunk kevés város lehetett ilyen közel a történelemhez.

A könyvért köszönet az Agave Könyvkiadónak!
 

Szólj hozzá!

Címkék: könyv regény agave recenzió kondor vilmos könyvhét2011

A bejegyzés trackback címe:

https://bookone.blog.hu/api/trackback/id/tr983080446

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.