HTML

Book One

Irodalom mindenkinek: könyvajánlók, hírek, interjúk, hogy eldönthesd mit érdemes elolvasni, és mit nem.

Facebook

Friss topikok

Az élet megy tovább – Atlasz bírja

2013.05.26. 22:17 :: Il Ritorno Dello Jedi

pion1.jpg

Az irodalom kéz a kézben jár a gasztronómiával, és itt nem feltétlenül Krúdy eszményien körülírt terített asztalaira, vagy Cserna Bandi szaftban tocsogó hasnovelláira, és lecsó filológiai munkáira kell gondolnunk. Az evés és ivás tökéletes társa a művelődésnek, csak hogy saját magamból induljak ki, a kávéfőző melletti fűszeres polcon szeretek egy könyvet tartani, már csak azért is, hogy kihasználhassam azt a percnyi időt, amíg lefő a feketém. És mi a legalkalmasabb formátum erre a rövidke időre? Egypercesek, Kázmér és Huba képsorok, és persze költészet. Így kerülhetett Pion István első kötete ilyen közel a kávéfőzőhöz, és egúttal hozzám, hisz valahogy mindig azt vettem észre, hogy a gőz már fölszállt, a csésze kiürült, de én még mindig nyakig vagyok Atlasz verseinek világában.

Pion igazi slam költőként lett ismert – sőt az első Országos Slam Poetry Bajnokságon harmadik helyezést ért el -, így mindenki valami jó odamondósat, amolyan „aktualitásokról rímemlőset” várt első kötetétől. Az Atlasz bírja viszont nagyobbra tör és gondosan összerendez mindent, ami egy költő eszköztárában megtalálható, így klasszikus formák, monológok, kántálni való és elbeszélő versekből próbálja Pion keretezni, hogy mit is tud egy modern költő.

mert apámról tudok a legkevesebbet,
hiszen ő az én apám

Számomra a legerősebb darab a kötetben a címadó vers, ami Nyugtató nevet kapta, és pergő szövegében valóban ott van az, ami valahogy minden íráson át van fűzve – hol vastag fonállal, hol csak pókháló vékonyságú cérnával -, hogy a világ megy, s folyik nélkülünk is. Mert Atlasz bírja, rendületlenül tartja az égboltot. Vagy ha épp nem, és leszakad, a dolgok valahogy akkor is mennek tovább. Élünk, cselekszünk, szeretünk, csalódunk, bezárkózunk, üvöltünk a fájdalomtól, de bármit is teszünk, a dolgok menthetetlenül mennek tovább (óhatatlanul is beugrott Háy János szintén idén debütáló könyve, a Mélygarázs főhősének kiábrándult monológja ugyanebben a témában, még ha a forma és a terjedelem ott másképp szabja ezt az felismerést).

Atlasz bírja, ne aggódj, nélküled is, (…)

és bírják a hipszterek meg a turulképűek,
és bírják a Weismüllerek meg a Kolompárok,
és bírják a finnek, az észtek, a mordvinok, a manysik, a hantik, a lappok,
és bírják a keresztek, a simák, a kettősek meg a horgosak,
és bírják a csillagok, a simák, a sárgák meg a vörösek,

A kötetet egy családi krónika keretezi, míg az első felvonásban kis versekbe bújtatva bukkan föl egy-egy fölmenő, belénk égett emlék gyerekkorunkból, addig a kötet negyedik fejezetében már egy részletesebb családtörténetet kapunk, versfolyamba tördelve. Központi szerepet kap a halál, az elődök, a szerettek halála, mintha Pion csak maga feküdne föl a boncasztalra, hogy saját gyökerein keresztül prezentálja nekünk, hogy az idők és a nehézségek bárhogy megtépnek egy embert, bármi történik, a Föld forog tovább, s nem áll meg a világ egy pillanatra sem, hogy akár csak egy könnycseppet is elmorzsoljon bárkiért.

pion2.jpg

Az Atlasz bírja valahogy nagyon összeáll, nagyon egyben van, az említett gondolat összetartja, mégis, mint minden összeállítás kötetben, itt is vannak erősebb és gyengébb darabok. Számomra egyértelműen kiemelkednek az élőszóban is elhangzott versek, amelyek végére odabiggyesztettek nekünk egy helyszínt és időpontot, nehogy Pion úgy járjon, mint szegény Petőfi a Nemzeti dallal. Úgy érződik, mintha csak az élő szereplés, és a slam-es szavalás spannolná, nem is hiába ezek a felolvasások alapozták meg hírnevét az irodalmi életben.

a sötét leginkább hiány, 
nem tölti ki senki semmi, 
a levegőnek nincs szíve színe, 
én is kevés vagyok bele, 
én is kevés vagyok bele,

valójában nem is próbálkozom, 
hiszen magam engedtem le a redőnyt, 
zártam ki a fényt, 
hogy aztán ebből legyen pirkadat, 
csak a kakas ne kukorékoljon, 
Uram, ha lehet,

Závada Peti, és Simon Marci Librinél megjelent könyvecskéje mellé simán odapasszol Pion Pistié (végére muszáj lett becéznünk, ha már kortársaival is ezt tettük), még ha az ő kötete a Helikon-nál jelent is meg, akiket Somogyi Péterrel együtt elismerés illet az Atlasz bírja külcsínéért, és tekintetet megragadó borítójáért. A Libri a Corvintetőn tartott a költészet napjára időzítve könyvbemutatót a három új szerzőnek (harmadikként Sirokai Mátyással, a beat tanújával, nemsokára róla, és az új könyvéről is írunk), amire szinte „műfajidegennek” nevezhető, bő ötszáz vendég volt kíváncsi. A bejárat mellett szúrtam ki, amint három tizenhat év körüli fiú kuporgatja a pénzét, és úgy tervezték, hogy hárman közösen vásárolnak egyet a kötetből. Összeadtak ötszáz-ötszáz forintot, és már mentek volna egy-egy sört venni magunknak – mennyei manna -, amikor az utolsó pillanatban mégis úgy döntöttek, hogy mégsem költenek piára, hanem abból a pénzből mindhárman vesznek maguknak egy-egy példányt a verseskönyvből. 16 évesek. Sör helyett verseskönyvet. Most mondja nekem valaki, hogy a költészet halott!

A cikk eredetileg a Harmonet.hu-n jelent meg

Szólj hozzá!

Címkék: költő recenzió pion istván libri kiadó

A bejegyzés trackback címe:

https://bookone.blog.hu/api/trackback/id/tr95318198

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.