HTML

Book One

Irodalom mindenkinek: könyvajánlók, hírek, interjúk, hogy eldönthesd mit érdemes elolvasni, és mit nem.

Facebook

Friss topikok

Szügyig a szaftban

2013.06.24. 12:20 :: Il Ritorno Dello Jedi

szotty3.jpg

Budapest a fesztiválszezonnal együtt nyakig merül a jobbnál-jobb programokba, és ma már ez nem feltétlenül csak azt jelenti, hogy a vigalmi negyed utcakövét koptatva vonuljunk egyik romkocsmából a másikba, hisz például itt van nekünk június elején már harmadik éve a Margó fesztivál. A Könyvhéttel párhuzamosan futó irodalmi programsorozat a nagytestvérrel ellentétben nem a tikkadt nagyszínpados felolvasásokról és azokat elmosó heves zivatarokról, a műanyag székeken szomorkodó kisszériás írókról, és a vad tömegeket megmozgató Gyurcsány és Szepesi dedikálásokról szól (ami, sokak szerint ugyanaz a műfaj – nem tudunk nekik ellent mondani). A Margó sokkal inkább egy olyan világot mutat be, ami nem csak a kiadók raktárpucoló akcióiról szól, hanem leülteti az írókat és az olvasóhoz egy asztalhoz, föltesz valami zenét, tölt egy fröccsöt és hagyja, hogy az irodalom életre keljen. Szinte minden programról születtek színes-szagos beszámolók, az Esterházy apa-fia matinéról, az idén Aegon-díjat elnyerő sokarcú Barnás bemutatkozásáról, és a Rájátszás keretei közt húrokba csapó Grecsóról. Egy valami azonban kimaradt, pedig ennél szaftosabb sztorikat sehol nem lehetett meghallgatni a városban, ez biztos, szóval most jöjjön Cserna-Szabó András és az Irodalmi Szotty!

A dolog rettentő egyszerű, vegyük a belváros egyik leghangulatosabb helyét, a Castro Bisztrót, ide ültessünk le egy tucat éhes szájat, majd jöhet Cserna-Szabó András író, és Elek Ferenc színész, akik egy ötfogásos ebéd közben csillogtatják meg szakmájuk legjavát. Az ebéd tematikáját a lecsó kultusza adta, így hát egymást váltották a sokak által tévesen magyar ételként számon tartott paprikás-paradicsomos egytálétel világkonyhai változatai, miközben Elek a bárpultnak támaszkodva elevenítette meg Cserna legízesebb, groteszkbe hajló történeteit.

szotty1.jpg

A fél adagos tányérokat egymás után töltötték meg a lecsó kultúrkörének különböző szegleteiből érkező variációk (ezeket az ízeket csak elmesélés alapján próbáljátok így fejben megkóstolni, viszont minden ételnél linkelünk egy receptet, így ha valamelyik változat megtetszik, akkor tessék máris vágódeszkát, kést és fakanalat ragadni), így ízlelhettük meg elsőként az arab tojásos, fűszeres, laposkenyérrel felszolgált Shakshuka-t. Ezt a sokkal inkább közismert franciaországi padlizsános, cukkinis  Ratatouille követte, amiben a zöldségek egészen roppanósra voltak még hagyva, így az utána felszolgált török változat, a Menemen hamar kiütötte a nyeregből, hiszen ez mintha csak az előző két fogás előnyeit ötvözte volna a tányérunkban. Ha jól számoljuk, hogy minden változatból fél adagot kaptunk, akkor már sejteni lehet, hogy a frissítő rozé fröccsök ellenére is eddigre már kissé elpilledtünk, kezünkben a tört kenyérhéj már csak lustán tunkolt a szaftban, pedig hátra volt a szívünkhöz (akár földrajzilag is) a két legközelebb álló variáció, a szerb és a magyar. Déli szomszédjainknál a paprika és paradicsom mellett a legfőbb alapanyag a rizs és krumpli, amit így már Dzsuvecsnek hívhatunk, ami fondormód a magyar határon is átkúszott, és többek közt a „rác lecsó” elnevezést kapta. Ötödikként, mintegy megkoronázandó a bőséges lakomát, megérkezett az, amit mi lecsónak hívunk, a vékony szalonna zsírjában megfuttatott hagyma, a csípős kolbászkarikák, és a vérvörös szaft, ami még úgy is patrióta könnyeket csalt a szemünkbe, hogy a világkonyha végigzabálása után már levegőt is alig kaptunk, és éhségről szó sem eshetett.

Csernát nevezték már a szegény ember Krúdy-jának, így az Elek Ferenc által életre keltett történeteken keresztül is az evés kapta a főszerepet, így elevenedett meg a férjét körfűrésszel lenyakazó Jolán, a kolozsvári káposzta körül kialakult tömegverekedésben oroszlánrész vállaló Aranka, a hagymásvér konzerv hiányától belezővámpírrá változó S. Konrád, és végül a mézet és a sztereotípiákat megelégelve malacka-pecsenyét készítő Micimackó, akinek történetét Cserna és Elek egy „párjelenetben” adtak elő (Cserna itt el is mesélte az ide passzoló, klasszikus Kosztolányi-Karinthy anekdotát, tessék csak tájékozódni, például itt).

Jövőre újra Margó fesztivál, ami ezek után kötelező nyárnyitó irodalmi program lesz számunkra, főleg, hogy ha akkor is lehetőségünk nyílik ilyen jó társaságban elkölteni egy ebédet, ahol az irodalom egy élő, izgalmas és változatos arcát mutatja, ami nem akar görcsösen komolynak mutatkozni. Cserna-Szabó útmutató szavaival zárnánk - amelyek nem csak a lecsó készítésére igazak - hanem úgy istenigazából mindenre az életben: „Ne csináljunk belőle pörköltet, mert ez nem az. Van a magyar konyhának egy rossz beidegződése, szeret mindent elpörköltesíteni. (…) Semmit ne zárjunk ki! Tejföl, rizs, tarhonya, tojás. Még a velő vagy a máj se bűn. A gomba, a tök, a spárga se. Bor is mehet belé. Csak könyörgöm, nagy, vastag karikákra vágjuk a hagymát, hogy még véletlenül se legyen belőle szaft, és felejtsük el az őrölt pirospaprikát ezúttal, van ebben friss, zamatos zöldpaprika elég!" Szóval csak el ne pörköltösödjünk! Egészségünkre!

A fotók Valuska Gábor munkái, köszönjük neki!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://bookone.blog.hu/api/trackback/id/tr805375570

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.