HTML

Book One

Irodalom mindenkinek: könyvajánlók, hírek, interjúk, hogy eldönthesd mit érdemes elolvasni, és mit nem.

Facebook

Friss topikok

A fogyasztói társadalom peremén – A mélygarázs

2013.06.07. 12:51 :: Il Ritorno Dello Jedi

háy1.jpg

Vannak olyan könyvek, amelyekkel meg kell küzdeni. Van, amelyiknél a körmönfont nyelvezet nehezíti meg a dolgunkat, valahol pedig a követhetetlen cselekmény hurkaiba kavarodunk bele. Sokak szerint ráadásul a szépirodalom csak akkor értékes, ha vért izzadva, meg kell vele harcolnunk vele. Ugyanígy Háy János új könyve, A mélygarázs is küzdelmes volt számomra, de közel sem a felsorolt okok miatt, hiszen a cselekménye egyszerű, mint egy faék, a nyelvezete pedig hétköznapi és gördülékeny. Mégis nagy erőfeszítést jelentett, hogy leüljek és elolvassak belőle egy húsz oldalas adagot – többre egyszerűen nem voltam képes. És, hogy mégis miért? Mert, amit ír az igaz. És ez a húsba mar.

Az első kritikák úgy emlegették a könyvet, mintha csak „nagy amerikai regényt” újjáélesztő Jonathan Franzen írta volna meg az anarchista Harcosok klubját, mindezt pedig odaadták volna Mucsi Zoltánnak, hogy egy monológban adja elő. Ez azonban nem teljesen fedi a valóságot, még ha meg is találhatjuk benne Franzen defektes, és épp ezért szuper realisztikus családképét, ott van a Palahniuk/Fincher társadalomtól megundorodó főhőse, és igen, ha a regény felolvasását meghallgatjuk Magyarország egyik legkarakteresebb kortárs színészétől, akkor valahogy az ő hangját is belehalljuk a sztoriba. A történetet nehéz lenne fölvázolni, hisz a cselekmény maga szinte csak egy skicc, sokáig nem is tudjuk, hogy ki beszél és, hogy került oda, ahova, a mélygarázsba.

háy2.jpg

Három elbeszélőnk hosszú, elmélkedő mondataiból rajzolódik ki egy múltbéli szerelmi háromszög, amelynek központi alakja egy névtelen kutató fizikus, akinek hirtelen nagyon elege lesz. Mindenből. Úgy érzi, hogy az egész világ izzik körülötte, és bárhová nyúl megégeti magát. Így elmenekül egy helyre, ami kívül esik a társadalomminden kötöttségétől, és ahelyett, hogy rousseau-i életet kezdene a vadonban, inkább egy mélygarázst választ remetesége helyszínéül. A volt tudós itt csak egy felesleges alkatrésszé válik, aki az úgyis önműködő automatikára felügyel, miközben hosszú oldalakon keresztül számba veszi, hogy ő így milyen társadalmi kötöttségek alól mentesül itt a pláza alatti betonkoporsóban. Nem követ halálra ítélt mintákat, nem csinál felesleges pótcselekvéseket csak azért, hogy a közösségnek megfeleljen, és nem üvölt csak azért a gyerekével, mert az ő apja is üvöltött vele, amikor becsapta maga után az ajtót. Vagy későn ért haza. Vagy bármi olyat, amit „egy normális ember nem csinál”.

“Semmit nem tudsz magadról, az egész életed arra épül, hogy ne juss oda, ahol a létezésed magja van, mert rettegsz, hogy kiderül: nincs ott semmi. És tényleg nincs, csak az ösztönök, semmi más. Az ösztön körül meg a véderőművek, hatalmas falak, óriási bástyák. Van ott minden, szeretethimnusz és technikai találmány, ott van a család mint szentség, a haza mint közös otthona azoknak, akik olyanok, mint te, és a magántulajdon. Vannak ott szentek és a múlt hősei, hadvezérek, feltalálók, itt-ott egy-egy szerencsétlen sorsú gondolkodó, aki receptet adott neked, hogy miképpen ne juss el a létezésed magjához. A maghéjtermelők. Az összes maghéjtermelő ott van benned, s olyan csontos héjak ezek, amiket a legnagyobb hatású pokolgépekkel sem lehet majd szétrobbantani.”

Háy a könyvében ennek a megkérdőjelezhetetlen normálisnak ered a nyomába, olyan viselkedések eredetét próbálja felgöngyölni, ami mindnyájunk életében, kapcsolataiban, gondolkodásában megtalálható. Ott vannak ugyanazok a mozdulatok, a hazugságok, amit már mi is ezerszer láttunk, és ugyanúgy bennünk is fölmerültek azok a kétségek, mint a főhősökben. És ez nagyon nehéz, ránk ragad a szereplők befásultsága, és bennünk is fölmerül, hogy mégis miért nem égetünk fel magunk mögött minden hidat? Mert nem lehet, és ezt Háy is nagyon jól tudja, aki szembe megy, azt elpusztítja a gépezet. Így feloldást sem kapunk (a pár szavas záró fejezet is csak azt mutatja, hogy a dolgok nem változnak), csak egy fájdalmas felismerést. Talán ez az egyetlen lehetőség, hogy ne váljunk szüleinkké, főnökeinkké, vagy kihűlt szerelmeinkké, de semmitől se függni, és kiszállni nem lehetséges. Zárómondatként Fodor Ákost idézném: „szabadság az, ha megválaszthatom: kitől és mitől függjek”, és így még, ha egy kanyart rosszul is veszünk be, előbb-utóbb kijutunk a mélygarázsból.

A könyvért köszönet az Európa Könyvkiadónak!

A cikk eredetileg az Infopest.hu-n jelent meg

2 komment

Címkék: könyv regény recenzió háy jános

Az élet megy tovább – Atlasz bírja

2013.05.26. 22:17 :: Il Ritorno Dello Jedi

pion1.jpg

Az irodalom kéz a kézben jár a gasztronómiával, és itt nem feltétlenül Krúdy eszményien körülírt terített asztalaira, vagy Cserna Bandi szaftban tocsogó hasnovelláira, és lecsó filológiai munkáira kell gondolnunk. Az evés és ivás tökéletes társa a művelődésnek, csak hogy saját magamból induljak ki, a kávéfőző melletti fűszeres polcon szeretek egy könyvet tartani, már csak azért is, hogy kihasználhassam azt a percnyi időt, amíg lefő a feketém. És mi a legalkalmasabb formátum erre a rövidke időre? Egypercesek, Kázmér és Huba képsorok, és persze költészet. Így kerülhetett Pion István első kötete ilyen közel a kávéfőzőhöz, és egúttal hozzám, hisz valahogy mindig azt vettem észre, hogy a gőz már fölszállt, a csésze kiürült, de én még mindig nyakig vagyok Atlasz verseinek világában.

Pion igazi slam költőként lett ismert – sőt az első Országos Slam Poetry Bajnokságon harmadik helyezést ért el -, így mindenki valami jó odamondósat, amolyan „aktualitásokról rímemlőset” várt első kötetétől. Az Atlasz bírja viszont nagyobbra tör és gondosan összerendez mindent, ami egy költő eszköztárában megtalálható, így klasszikus formák, monológok, kántálni való és elbeszélő versekből próbálja Pion keretezni, hogy mit is tud egy modern költő.

mert apámról tudok a legkevesebbet,
hiszen ő az én apám

Számomra a legerősebb darab a kötetben a címadó vers, ami Nyugtató nevet kapta, és pergő szövegében valóban ott van az, ami valahogy minden íráson át van fűzve – hol vastag fonállal, hol csak pókháló vékonyságú cérnával -, hogy a világ megy, s folyik nélkülünk is. Mert Atlasz bírja, rendületlenül tartja az égboltot. Vagy ha épp nem, és leszakad, a dolgok valahogy akkor is mennek tovább. Élünk, cselekszünk, szeretünk, csalódunk, bezárkózunk, üvöltünk a fájdalomtól, de bármit is teszünk, a dolgok menthetetlenül mennek tovább (óhatatlanul is beugrott Háy János szintén idén debütáló könyve, a Mélygarázs főhősének kiábrándult monológja ugyanebben a témában, még ha a forma és a terjedelem ott másképp szabja ezt az felismerést).

Atlasz bírja, ne aggódj, nélküled is, (…)

és bírják a hipszterek meg a turulképűek,
és bírják a Weismüllerek meg a Kolompárok,
és bírják a finnek, az észtek, a mordvinok, a manysik, a hantik, a lappok,
és bírják a keresztek, a simák, a kettősek meg a horgosak,
és bírják a csillagok, a simák, a sárgák meg a vörösek,

A kötetet egy családi krónika keretezi, míg az első felvonásban kis versekbe bújtatva bukkan föl egy-egy fölmenő, belénk égett emlék gyerekkorunkból, addig a kötet negyedik fejezetében már egy részletesebb családtörténetet kapunk, versfolyamba tördelve. Központi szerepet kap a halál, az elődök, a szerettek halála, mintha Pion csak maga feküdne föl a boncasztalra, hogy saját gyökerein keresztül prezentálja nekünk, hogy az idők és a nehézségek bárhogy megtépnek egy embert, bármi történik, a Föld forog tovább, s nem áll meg a világ egy pillanatra sem, hogy akár csak egy könnycseppet is elmorzsoljon bárkiért.

pion2.jpg

Az Atlasz bírja valahogy nagyon összeáll, nagyon egyben van, az említett gondolat összetartja, mégis, mint minden összeállítás kötetben, itt is vannak erősebb és gyengébb darabok. Számomra egyértelműen kiemelkednek az élőszóban is elhangzott versek, amelyek végére odabiggyesztettek nekünk egy helyszínt és időpontot, nehogy Pion úgy járjon, mint szegény Petőfi a Nemzeti dallal. Úgy érződik, mintha csak az élő szereplés, és a slam-es szavalás spannolná, nem is hiába ezek a felolvasások alapozták meg hírnevét az irodalmi életben.

a sötét leginkább hiány, 
nem tölti ki senki semmi, 
a levegőnek nincs szíve színe, 
én is kevés vagyok bele, 
én is kevés vagyok bele,

valójában nem is próbálkozom, 
hiszen magam engedtem le a redőnyt, 
zártam ki a fényt, 
hogy aztán ebből legyen pirkadat, 
csak a kakas ne kukorékoljon, 
Uram, ha lehet,

Závada Peti, és Simon Marci Librinél megjelent könyvecskéje mellé simán odapasszol Pion Pistié (végére muszáj lett becéznünk, ha már kortársaival is ezt tettük), még ha az ő kötete a Helikon-nál jelent is meg, akiket Somogyi Péterrel együtt elismerés illet az Atlasz bírja külcsínéért, és tekintetet megragadó borítójáért. A Libri a Corvintetőn tartott a költészet napjára időzítve könyvbemutatót a három új szerzőnek (harmadikként Sirokai Mátyással, a beat tanújával, nemsokára róla, és az új könyvéről is írunk), amire szinte „műfajidegennek” nevezhető, bő ötszáz vendég volt kíváncsi. A bejárat mellett szúrtam ki, amint három tizenhat év körüli fiú kuporgatja a pénzét, és úgy tervezték, hogy hárman közösen vásárolnak egyet a kötetből. Összeadtak ötszáz-ötszáz forintot, és már mentek volna egy-egy sört venni magunknak – mennyei manna -, amikor az utolsó pillanatban mégis úgy döntöttek, hogy mégsem költenek piára, hanem abból a pénzből mindhárman vesznek maguknak egy-egy példányt a verseskönyvből. 16 évesek. Sör helyett verseskönyvet. Most mondja nekem valaki, hogy a költészet halott!

A cikk eredetileg a Harmonet.hu-n jelent meg

Szólj hozzá!

Címkék: költő recenzió pion istván libri kiadó

Amikor a cipősdobozból kiborul a múltunk - Polaroidok

2013.05.23. 14:54 :: Il Ritorno Dello Jedi

polaroidok1.jpg

„Ez igazán költői. A versnek nem kell rímelnie, a lényeg, hogy ötletes legyen.” – jelenti ki a főszereplő kiscserkész, Sam a Holdfény királyság c. filmben, és valahogy így ültem én is neki Simon Márton második verseskönyvének is. Lehet, hogy bennem van a hiba, régimódi vagyok, de úgy gondolom, hogy a versbe rím vagy ritmus kell, nem elég a sortörés, szóval teljesen meg voltam lőve, amikor belepörgettem a bő 80 oldalnyi füzetkébe, és ott gondosan rendezett, címekkel megkeresztelt költemények helyett csak pár szóból álló, számozott szöveg szilánkok folyamát láttam.

181       Ami 2 mondatnál hosszabb,
          az hazugság.

A Libri kiadónál hasonló formátumban megjelent Ahol megszakad egy igazi élmény volt Závada Petitől, így elhatároztam, hogy irodalmi harcostársának, Simon Marcinak is bizalmat kéne szavazni. Lefőztem egy teát, benyomtam valami halkan duruzsoló zenét és elkezdtem olvasni a Polaroidokat. És egyszer csak kiborult a cipősdoboz, amibe mindenki elrakosgatja az emlékeit, egy furcsa alakú követ, ami neki egy végtelen sétát jelent, egy színes kis karkötőt, amit még ő font unalmában, és régi, kicsit megfakult polaroid fotókat. Ott hever előtted egy élet, emlékek félbe hajtva, képek mik az ember retinájába égtek, és a kiszóródott dolgok közepén ott térdepel egy srác – akár csak mi magunk -, aki elkeseredetten szedegeti össze ezeket, számokkal megcímkézi, és egymás mellé rakosgatja őket. Keresi az összefüggéseket, az elveszett szerelmeket, a tökéletes pillanatok titkát, hogy bármikor egy pöccre beindulhassanak újra.

288       Vagy hat nő használta ezt a pólómat 
          pizsamának; 
          ebben temessetek el.

A cím tökéletes, hisz minden megszámozott kis polaroid olyan, mint egy félrerakott fénykép, aminek az aljára fekete tollal írtak pár sort, egy maradandó kétdimenziós tárggyá alakítva egy érzést, ami bennünk él. Ezek az érzések főként a szerelem témája köré összpontosulnak, az elveszett szerelem köré, és süt minden mozdulatából, hogy valós fájdalmakat és kétségeket boncolgat, így lesz hihetetlen őszinte az egész könyvecske. Van, amire ráismerünk, van, ami csak elindít bennünk valamilyen folyamatot, és előhúz egy saját polaroidot elménkből. És ezzel lényegében el is éri a célját, hisz létrejön a telepátia a költő és az olvasó között.

Simon Márton.jpg

202       A szeretleken nagyjából azt értem, 
         hogy hiányzol akkor is, 
         ha itt vagy.

Simon Márton aktívan Facebookozik, és könyvének oldalán a rajongókkal is aktív kommunikációban van, ami láthatóan nem csak PR eszközként, és a kötettel kapcsolatos események futtatásának céljából működik, hanem a Polaroidok labirintusában eltévedt olvasók egyenes vonalon elemezhetik a szövevényes utalások mögött rejlő információkat, amiben Simon Marci is lelkesen nyújt segítséget. Külön izgalmas ezeket a fejtegetéseket böngészni miközben kezünkben tartjuk a kötetet, hisz utólag olyan jelentéseket fedezhetünk fel finoman bebújtatva a sorok közé, ami fölött elsőre simán elsiklottunk, vagy ha nem akkor biztos kiült a mosoly a szánkra, amikor fölfedezünk egy különösen intelligens kikacsintást.

181       Az élet legfontosabb mondatait 
         fekve mondják.

Oldalakra rendezve, hol szellősebben, hol sűrűbben, mégis érezzük, hogy valami mozog a képek mögött, és költőnk nem csak úgy ömlesztette, hanem hosszasan méregette, rakosgatta és csiszolgatta a szavak mozaikját. Most már nem merném azt mondani, hogy a Polaroidok nem verseskötet, hiszen lüktet, hullámzik és él az egész szöveg. Zenélő szavak, elemi mondatok, feltörő emlékek, egyszóval költészet.

A cikk eredetileg a Harmonet.hu-n jelent meg

Szólj hozzá!

Címkék: vers könyv költő recenzió simon márton libri kiadó

Ténfergő lovagok Westeroson – Varjak lakomája

2013.04.26. 18:53 :: Il Ritorno Dello Jedi

westeros.jpg

nagy sikerű Trónok harcát már szinte mindenki ismeri, akár George R. R. Martin regényfolyamának olvasójaként, akár az HBO nagyszerű tévésorozata révén. Az epikus történet negyedik köteteként jelent meg a Varjak lakomája, aminek konkrét történéseiről nem ejtünk szót a következőkben, de az előző regények eseményeit és fordulatait nem tudjuk megkerülni, hiszen nehéz lenne a Harry Potter befejező kötetéről úgy beszélni, hogy nem mondhatjuk el, hogy Harry valójában varázsló. Szóval Robert Baratheon halott, Ned Stark feje is a porba hullott, és még sok más izgalom, ezekről régebbi írásainkban olvashattok: Trónok harca, Királyok csatája, Kardok vihara.

Amikor befejeztünk a Kardok viharát, egy mély és sötét örvénybe sodródott épp Westeros, tombolt a háború, a kiskirályok gátlás nélkül változtatták mészárszékké a földeket és városokat, és a bizalom fogalma is teljesen eltűnt az cselszövések korában. A kitalált középkori világtól idegen, Európa XX. századára emlékeztető totális háború felégetett mindent a régi világ dicsőségéből, az új regény elején ezen a kietlen földön állunk és várjuk a Martin-tól megszokott csavaros és intrikus történetvezetést, de az csak nem akar jönni.

A regény az eddig megszokottakkal ellentétben csak fél szereplőgárdával fut, ahogy azt az utószóból megtudhattuk Martin a könyv írása közben döntött úgy, hogy ezúttal nem időben, hanem térben vágja meg a történetet, így míg a Varjak lakomájában Westeros középső és déli tájain összpontosulnak az események, addig teljesen kimaradtak sokak kedvencei, mint Bran, Havas Jon, Daenerys, és a favorit Ördögfiókánk, Tyrion, akikről csak a következő, Sárkányok tánca c. epizódban fogjuk megtudni merre vetette őket a tűzből és vérből kovácsolt sors kereke. Ez kifejezetten jó döntésnek tűnik, annak ellenére is, hogy a legjobban favorizált szereplőkkel ezúttal nem találkozhatunk, sokkal jobb így két irányba terelve teljes regényeket olvasni, mint kétszer két felet, rengeteg szereplőre odafigyelve. És mégis, bármennyire jól kitalált karakter Cersei, Jaime és Brienne (az ő nézőpontjukat bemutató fejezetekből kapjuk a legtöbbet ezúttal), sok száz oldalon keresztül követhetjük őket, láthatunk bele gondolataikba, mégis úgy érezhetjük, hogy nem haladnak sehová. Mintha csak mindnyájan megzavarodtak volna a háború borzalmaitól, az elhunyt szerettek és felperzselt otthonok emlékétől, és hirtelen semelyikük nem tudná mit is kezdjen magával. Ugyanazokat a köröket teszik meg újra és újra, emlékeikbe temetkeznek, céltalanul ténferegnek egy jobb világ reményét dédelgetve, amit persze a kötet befejezése módszeresen porrá zúz. Sokak véleménye szerint ez a reménytelenség Martin regényeinek legfőbb gyenge pontja, szerintem viszont sokkal inkább ez emeli ki a meseszerű fantasy-k csodavilágából A tűz és jég dalát, hiszen itt minden sokkalta emberibb, és ezzel együtt jár az a sok kegyetlenség, ami csak úgy folyik a könyvek lapjain.

A kisebb súlyú karakterek viszont tartogatnak érdekességeket, Sansa a Sasfészekben lassanként belelát a fő taktikus, Kisujj lapjaiba, részletesebben megismerhetjük a Vas-szigetek és a Dorne-i sivatag népei közt dúló viszályokat, valamint Arya és Sam tengeri utazásai is változatos kalandokat tartogatnak, sok erőviszony értékelődik át a tengeren túlról érkező hajósok sárkányokról suttogott meséi hallatán.

Egy ilyen nagy ívű, epikus könyvsorozatnál, mint A tűz és jég dala, ahol ennyire egybefonódnak az események, szinte lehetetlen külön kötetekről beszélni, így a Varjak lakomáját sem lehet nagyon lehúzni, hiszen George R. R. Martin története hihetetlenül erős fantasy, aminek szerves részévé váltak a kötetben elbeszélt események is. Mégis az eddigiekhez képest talán ez volt a leggyengébb darab, minden izgalom ellenére is úgy érezhetjük, hogy a szerző mintegy csak átvezetőként, és bármennyire is fájó ezt mondani, „töltelékként” kezelte a regényt, ami hidat képez a Kardok vihara sokkoló élményéből a közelgő tél fagyos fejezeteihez. Mert a sárkányok gyorsan növekednek, és Westerost lassanként hó borítja, hisz menthetetlenül közelít a tél. 

A könyvért köszönet az Alexandra Kiadónak!

Szólj hozzá!

Book One már a Facebookon is

2013.04.10. 11:45 :: Il Ritorno Dello Jedi

bookone_1365673401.jpg_958x406

https://www.facebook.com/bookoneblog

Szólj hozzá!

Egy mugli kisváros sötét varázslói

2013.04.01. 17:26 :: Il Ritorno Dello Jedi

2012-09-27t233130z_1_cbre88q1tef00_rtroptp_3_people-us-books-rowling-death_image_1024w.jpg

J.K. Rowling-ról lehetetlen úgy bármit is leírni, hogy ne kerüljön szóba a Harry Potter könyvsorozat, ami a kilencvenes évek generációjának, és az általános popkultúrának is egy megkerülhetetlen olvasmánya. És mint ilyen kiemelkedő népszerűségű könyv, ennek is megvan a maga lesajnáló ellentábora, azt mégis el kell ismernünk, hogy Rowling nagyszerűen építette föl ifjúsági fantasy-jét, és gördülékeny nyelvezetével milliókkal szerettette meg az olvasást. A Harry Potter hetedik befejező kötetének megjelenése után nagyok voltak a találgatások, hogy az írónő mivel is rukkol majd elő, meg tudja e ugrani előző világméretű sikerét, így - nem titkolva - nagy elvárásokkal ültem neki a frissen megjelent Átmeneti üresedésnek. Talán túl nagyokkal is.

Az írónő alapötlete nagyon szép, hiszen azt tűzte ki célul, hogy a gyerekkönyvein fölcseperedők mára felnőtt korba léptek, így rajongóinak valami sokkal komolyabb témát vesz elő és ír köré történetet. Sokak szerint a Potter-sorozat sikere is abban rejlik, hogy epizódról-epizódra egyre jobban bekeményít, a felnövő olvasókkal együtt komolyodik a sztori. Az Átmeneti üresedésben Rowling ezt a sormintát követve próbálja megrázni gyermeklelkű olvasóit és szívtelenül bedobja őket a vidéki Anglia nyirkos és kegyetlen világába, ahol több sötét erő mozgolódik, mint a Roxfortban Voldemort rémuralma alatt.

casual-vacancy-uk-cover-paperback_1.jpg

A történet Pagford városkájában játszódik, ahol az emberi gyarlóság és képmutatás teljes tárháza felvonul előttünk, hazudozás, furkálódás és gyűlölködés, igazi aljas kisvárosi játszmák színtere. Az indulatokat azonban csak az korbácsolja föl igazán, amikor a városkához csatolják a Parlag elnevezésű lezüllött lakótelepet – egy igazi angol Avas-t -, ahol a lelki szegénység mellé a fizikai nyomor is belekeveredik a történetünkbe. Drogosok, bűnözők és munkanélküli seftesek, Rowling jól adja a Trainspotting életérzést (Harry Potter kapcsán kiadott életrajza szerint íróvá válása előtt volt azért dolga a regényben életre keltett sötét alakokkal), amit lassanként csöpögtet az üresen kongó, csak a kirakatnak élő pagfordi idill nyakába. A mocsokkal töltött lufinak már csak egy szúrás kell, hogy szétdurranjon, ezt szolgáltatja a helyi tanácsnok, Barry Fairbrother halála, ugyanakkor ne számítsunk semmi agatha christie-s krimi attitűdre, itt nincs a társadalmat feloldozó nyomozás és ítélőszék, csak bűnök és bűnösök. Az új generáció kínálná a a jövő reményeit, de az idősebb korosztály romlottsága és kiüresedése közel sem átmeneti, így a fiatalokat is futóhomokként nyeli el lassanként szüleik mocskos világa.

Ez az egyveleg, és naturális nyíltság valószínűleg sokaknak be fog jönni a Harry Potter rajongói közül is, azonban a többségnek, aki már olvasott életében modern szépirodalmat, az Átmeneti üresedés gyakran hatásvadásznak és túlírtnak fog tűnni. Rowling összességében semmi újat nem hoz, és annyira fontos számára, hogy a komoly témák gyomron üssék az olvasót, hogy ennek érdekében sokszor olcsó megoldásokat használ, és amikor éppen úgy tűnik, hogy a regény pár fejezet erejéig kilábal a klisékből, akkor is mindig menthetetlenül visszahullik az fárasztó erőlködésbe. Kíváncsi lennék mi lenne a regény sorsa, ha nem J.K.Rowling írta volna, a rajongók kevésbé rajonganának, és a fanyalgók kevésbé fanyalognának e, de legalább a brit nemzeti kincsnek számító Rowlingra már nem lehet rásütni, hogy „csak” egy gyerekkönyv szerző lenne. Ahogy a Potter-széria népszerűsége is növelte a fiatalok olvasási kedvét, úgy remélem, hogy a mély témákkal foglalkozó Átmeneti üresedés is sokakat rá fog venni arra, hogy tartalmas szépirodalmat is a kezükbe vegyenek ezen túl. 2014-ben jön a BBC tévésorozat adaptációja, és bízunk benne, hogy a pletykák beigazolódnak arról, hogy Rowling egy újabb ifjúsági fantasy-vel jelentkezik legközelebb.

A könyvért köszönet a GABO Kiadónak!

Szólj hozzá!

Címkék: könyv bestseller j.k.rowling gabo

Májas hurkát katanával – interjú Cserna-Szabó Andrással

2013.03.25. 11:04 :: Il Ritorno Dello Jedi

Legutóbb írtunk Cserna-Szabó András első regényéről, a kalandos című Szíved helyén épül már a Halálcsillag-ról, most pedig alkalmunk nyílt beszélgetni a kötet szerzőjével, ponyváról, pacalról, madridi kalandozásairól, a magyar krimiről, és arról, hogy miért gáz, ha úgy olvasunk egy regényt, mint a Story magazint.

cserna.jpg

Elég sok interjút adtál az utóbbi időben.

Alig győzök ugyanarra az öt kérdésre változatos válaszokat adni. De nem akarok panaszkodni, nagyon örülök, hogy érdeklődnek a könyvem iránt. Ez volt a cél.

Mi kerül elő legtöbbször? Hogy főhősöd Emlék Budás te vagy e valójában?

Ez is. Persze. De nem én vagyok. Teljesen másképp állunk az irodalomhoz és az élethez is úgy általában. Az a baj, hogy az emberek úgy olvasnak, főleg, ha egyes szám első személyben van megírva a szöveg, hogy az biztos valami vallomás, mintha egy irodalmi Story magazin lenne az egész. Az iskolában is elsőként az írók életrajzi kartonját kell bebiflázni, pedig az önmagában még semmit sem jelent.

Stephen King mondta, hogy ő magát az irodalom McDonalds-ának tekinti, így nálad is kézenfekvő a kérdés, hogy te milyen ételnek felelsz meg az irodalomban?

Ezt a poént már elsütöttem a második könyvem hátulján. Hogy ha King a McDonald’s irodalmi változata, akkor én meg az Utasellátó irodalmi változata vagyok. Sok könyvét szeretem egyébként, leginkább a Ragyogást. De nem ő a kedvencem. Horrorból Lindqvist Hívj be! című könyve nálam az első, krimiből a Chandler-Block-Nesbø szentháromságában hiszek.

És vajon miért hiányzik nálunk a krimi műfaja?

Nem hiányzik, csak soha nem jutott igazán irodalmi rangra. Pedig, ha akarom, (márpedig akarom), már Mikszáth Kálmán remek krimiket írt. Gondoljunk csak A lohinai fűre vagy a Kísértet Lublón-ra. Ez utóbbi 1892-ben már tökéletes detektívregény: van benne aranyhamisítás, gyilkosságok, kísértet, zseniális, különc nyomozó, szerelmi szál, lövöldözés, üldözés stb. Aztán Szerb Antal (aki irodalomtörténetében alantas dolognak ítélte a krimiolvasást) szintén írt egy nagy intellektuális krimit, A Pendragon legendát. A 60-as években induló Albatrosz sorozat százezres példányszámban nyomta a nyugati krimi-klasszikusokat (Chandler, Hammett, Macdonald, Block, Agatha Christie, Simenon, King, Block stb.), és próbálkoztak kortárs magyar krimikkel is, még Rubin Szilárd is írt egyet. Igazán nagy mű mégsem született. Talán azért, mert a magyar szépirodalom mindig is lezárta kapuit a populáris műfajok előtt. Persze Lengyel Péter Macskakője, Tar Szürke galambja fantasztikus könyvek, de itt sem arról van szó igazából, hogy a krimi irodalmi rangra nő, hanem hogy a szépirodalom saját céljaira használja a krimiformát. A Szürke galamb egy zseniális Tar regény, mellesleg krimiként is értelmezhető. De valami mostanában mintha beindult volna: Kondor Vilmossal és Csabai Lászlóval. De azért azt nem érzem, hogy olyan krimi-kultusznak néznénk elébe, mint ami pl. Lengyelországban vagy Skandináviában dühöng.

csern2.jpg

Wahorn András mondta egyszer, hogy szentül meg volt róla győződve, hogy eljön az időszak, amikor sportolók átigazolásai és magánéletük helyett a művészet lesz az érdeklődés központjában, és arról fognak cikkezni, egy-egy festő milyen ecsetet vagy vásznat fog használni következő munkájához, és a kultúra tényleg megnyílik a tömegek felé. Kell nyitni?

Miért is történt volna meg? Az emberek folyamatos és gyors elbutulása egyáltalán nem csak magyar jelenség. Amikor mi voltunk gyerekek, akkor a Sándor Mátyást meg a Keménykalap és krumliorr-t néztük a tévében. Azért ezeket, mert ezeket vetítették. Most Alekoszon nőnek fel a srácok. Elég nagy különbség. Olvasni a statisztikákat, egyre kevesebb ember tud olvasni.  Válság is van, a tévés celebek is ellepték a könyvpiacot – egyre kisebb szelet jut a tortából az irodalomnak. Ilyen körülmények között, szerintem, menteni kell a menthetőt. Nem szabad finnyásnak lenni, ki kell használni minden olyan csatornát, eszközt, ami a könyvet segít eljuttatni a maradék épeszű olvasóhoz. Mert mégiscsak ez a végső cél, nem? Hogy amit írunk, azt az olvasó elolvassa. Marketing, facebook, youtube, kocsmai felolvasások stb. És a sznobériánkat is le kellene vetkőznünk. Nem biztos, hogy minden, ami olvasóbarát, szórakoztató, humoros, az kívül esik a szépirodalom határain. Én, azt hiszem, olvasóként sem vagyok sznob, ugyanúgy szeretem a Karamazov testvéreket, mint a Ha a szent kocsma is bezárt. Ha csak a műfaja miatt kizárunk valamit a szépirodalomból, az olyan, mintha a Keresztapára azt mondanánk, hogy nem művészet, mert az csak egy maffiafilm, vagy a Ponyvaregényre, hogy nem művészet, mert csak egy gengszterfilm.

Szólj hozzá!

Címkék: interjú cserna szabó

A megaszalódott szív leghátsó traktusában

2013.02.21. 17:46 :: Il Ritorno Dello Jedi

cserna.JPGEgy szerelmi történetnek – legyen az unortodox, vagy klasszikus – a sikerében azon felül, hogy milyen jól is van megírva, legalább akkora szerepet kap az, hogy milyen hangulatban talál bennünket. Ennek köszönhetően én már így február végén megráznám Cserna-Szabó András kezét, hajlongva gratulálnék neki, miközben átadom az „Év könyve” díjat, valamint meginvitálnám egy forró cipóban szervírozott francia hagymalevesre, ezt vörösboros, csiperkés marhatokány követné, amit pár etyeki savanyú fröccsel kísérnénk a gyomor mennyországába, majd nagyokat röhögve, italunkból kortyolva sztorizhatnánk a szerelem Sötét oldaláról. A Szíved helyén épül már a Halálcsillag végre leszámol minden romantikus illúzióval, és megmártózik ebben az édes-keserű világában úgy, ahogy azt magyar író már jó ideje nem tette. Katanával felfegyverzett szépírók, csalfa fehérnépek, méregerős italokat követő igazi blackout-ok, szaftos történetek és igazi ínyenc receptek.

Ez a könyv tipikusan olyan, hogy bármennyire szép is lett a kötet kiadása, bármilyen izgalmas címet kapott és övezte reklámkampány, elsősorban a szerző, Cserna-Szabó András neve miatt vesszük a kezünkbe. Hiszen az író már olyan nagyszerű könyvekben bizonyított, mint a gasztronómiai körutazást nyújtó Levin körút (persze, gyakorlatilag minden könyvében hemzsegnek a jobbnál-jobb falatok és receptek), a piálás és a másnapok fejfájásaira gyógyírt nyújtó történeteket összegyűjtő Jaj a legyőzötteknek (ami újabb, bővített kiadásban Nagy macskajaj könyv címen jelent meg, nemsokára erről is tervezünk beszámolni), valamint a mostani könyv párjaként is tekinthető, boldogságot körbejáró novellafüzér, a Puszibolt. Ezúttal az eddig alapvetően novellista, esszéista szerző azonban belépett az irodalom nagy műfajába, a regénybe, hogy megszokott laza, ízekben és illatokban gazdag, groteszk stílusában elmeséljen nekünk egy nem minden napi love story-t. Ahogy kinyitjuk a könyvet, Emlék Bundás – a megcsömörlött író, akinek szerelemtől felperzselt lelke olyan sötét, mint egy „halott város általános iskolájának tornaterme éjjel” – beköltözik otthonunkba, mintha csak az íróasztalunknál küszködne western regényének fabrikálásával, az ablaknál állva gyújtana kék Camel cigarettájára miközben csak Lénája jár az eszében, vagy épp a kád szélén tartana kiselőadás Kázmér nevű gumikacsájának a modern krimi irodalom nagyjairól. Együtt évődünk vele az elmúlt szerelmeken, követjük, ahogy a boldogság mindig kámforrá lesz kezei közt, ugyanazokba a presszókba és romkocsmákba ülünk be, ahova Bundást veti a sors. Fejezetről-fejezetre látjuk kibontakozni a kopott Continental írógépen lepötyögött vadnyugati történetet a Mocskos Tizenegyek Bandájáról és rettegett vezéréről, James Lee-ről, aki fegyverét forgatva vérben és mocsokban gázolva végül, Bundáshoz hasonlóan a vak szerelem fektet két vállra.

picsa.jpg

Azonban egy pillanatig se gondoljuk, hogy a regény cselekmény nélküli, csalódott érvagdalás lenne, hisz, ahogy Csernától megszokhattuk már, itt is a legőrültebb karakterek és kalandok elevenednek meg, amelyek különcségük ellenére is ismerősek, és igazán élőek, hiszen mindenkinek megvan a maga Lénája, Mókusa, és talán még Zafír/Zafíra/Dudu hármas az egyben is felbukkan életünkben néhanapján. A lefestett Budapest is igazán mai, a bársonyos nosztalgia mellé a jelen szétcsúszó magyar társadalmát is tökéletesen megfogta, akár csak Pécs és Erdély varázslatos és valóságos vonásait. Az író stílusa elemi erejű, teljességgel felesleges lenne nagy elődökhöz, a sokszor felemlített Krúdyhoz hasonlítani, mert amit csinál az már teljesen a sajátja, egy félreismerhetetlenül bravúros és laza elbeszélővel van dolgunk. A regény – még ha tökéletesen érezhető a novellista tollforgató stílusa - végre keretet adott ahhoz, hogy emlékezeteset és nagyot alkothasson, olyan szereplőkkel, akiket nem felejtünk el a következő pár novella olvasása után, akik mind megjárták a szerelem csillagának sötét oldalát a boldogság keresése közben. De őszintén, ki nem?

A könyvért köszönet a Magvető kiadónak!

Szólj hozzá!

A kockaság dicséneke – Ready Player One

2013.01.01. 14:44 :: Il Ritorno Dello Jedi

ready1.JPGAhogy sok minden más, ami régen ciki volt – gondoljunk csak a vastag, SZTK keretes szemüvegekre, a 16 bites PC játékokra, vagy akár a rettenetes narancssárga szocreál konyhabútorokra – ma már a retro nevében a kockaság is egyre divatosabb dologgá válik. A négy geek fizikus főszereplésével futó Big Bang Theory (magyarul: Agymenők) már meghódította a képernyőket szeretni való, megszállott szereplőivel, soha nem látott nézettsége és rajongó tábora van, ennek ellenére eddig könyvekben valamiért kerülték a számítógépes játékok, a kockadobálós szerepjátékok, és klasszikus sci-fi sorozatok megszállottjainak világát, mint a tüzet. Ez óriási hiba volt, hiszen egy igazán jó könyvnél az emberben fölmerül, hogy ez, hogy nem jutott eddig még senkinek eszébe? Ernest Cline ugyanis első regényével a Ready Player One-al nyakig merül a retro kockulásba, elővesz egy disztópikus jövőképet, hajt egy társadalomkritikai hurkot a jelenünkön, és áthúzza az egészet a gyermekkora, a nyolcvanas évek nosztalgikus világán.

A történet főszereplője Wade a nem olyan távoli, de annál lepusztultabb jövőben él, ahol az energiaválság tönkretette a bolygónkat, de a technológia fejlődésének köszönhetően mindenki számára elérhető egy alternatív virtuális valóság, az OASIS. A monitorok és billentyűzetek (vagy, hogy a retro előtt adózzunk: játékgépek és joystickok) helyett itt már minden érzékszervünket helyettesítő rendszer áll a felhasználók rendelkezésére, akik élve a lehetőséggel a sivár valós életük minden mozzanatát az OASIS-ba élik, itt járnak iskolába, itt dolgoznak, és töltik szabadidejüket. A szimulációs rendszer föltalálója és a világ legnagyobb vállalatának tulajdonosa, James Halliday azonban a sztereotípiáknak megfelelően család és örökösök nélkül hal meg, viszont ahelyett, hogy a cégvezetés egyik csókosának passzolná le a mesés vagyonát, elrejt egy úgynevezett Húsvéti tojást a végtelennek ható virtuális univerzumban, és annak megtalálóját nevezi meg örökösének. A nyolcvanas években gyerekeskedő Halliday igazi keményvonalas kocka volt, így a tojás megtalálásához elengedhetetlen nyomok is ehhez a szubkultúrához tartozó utalások, amit csak a legnagyobb geek találhat meg. A főhős, gimnazista Wade pedig úgy gondolja, hogy nála senki nem tudhat többet a Star Wars kivágott jeleneteiről, a játéktermi Pac Man rejtett trükkjeiről vagy éppen a Dungeons & Dragons első kalandmoduljairól, így nekiindul, hogy egy különös versike nyomán elinduljon a kincskeresésen, ami három állomás után a végén a világ leggazdagabb emberévé teszi.

ready2.jpg

A sztoriban minden megvan, aminek egy nyolcvanas évekbeli sci-fi filmben is benne kell lennie, a kapzsi elnyomó hatalom zsoldosaitól, a technikai háttér részletes leírásán át, az elfuserált szerelmi szálig minden, és ugyan néha klisébe váltanak egyes jelenetek, de mégis élvezzük a dolgot, mert az egész könyv egy óriási, utalásokkal teletűzdelt összekacsintás. Cline maga sem tagadhatja, hogy igazi fan-típus hiszen az összes filmes, szerepjátékos, zenei és számítógépes háttér tökéletesen beleépül a történetbe, szinte minden bekezdésre jut egy klasszikus vagy elfeledett popkultúrális momentumra való kitekintés. És ezt nagyon szeretjük a Family Guy-ban, a Big Bang Theory-ban, és most már a Ready Player One-ban is, a mosolyt, ami elterül az arcunkon egy nyakatekert utalás megértésekor, mint ha csak egy eddig rejtett kincsre bukkannánk rá.. Ernest, szintet léptél, jöhet a második pálya, és a folytatás!

A könyvet őszintén köszönjük az Agave kiadónak!

Szólj hozzá!

Címkék: regény agave recenzió

Párhuzamos bűnügyi történetek

2012.10.12. 11:11 :: Il Ritorno Dello Jedi

Ha már az irodalmi Nobel-díj kiosztása kapcsán felmerültek párhuzamos történetek, én is szeretnék megosztani egy effajta tapasztalást, amit két merőben különböző könyv elolvasása után éreztem. Biztos nektek is volt már olyan érzésetek, amikor megnéztetek két (vagy több) filmet, hallgattatok meg zeneszámokat, hogy azok valamiért kiegészítik egymást, és összetartoznak a fejetekben, bármennyire is üssön el történetük egymástól. Ezúttal egy amerikai és egy magyar szerző könyvéről van szó, az előbbi ’98-ban jelent meg eredetileg (magyarul 2005-ben) a másik pedig csak idén. Az egyik egy sorozat első darabja, míg a másik egy regényfolyam befejező kötete. Az egyik a valós magyar múltban, míg a másik a fiktív orosz jövőben játszódik. Akkor mi lehet köztük a közös vonás? Az, hogy két olyan bitang jó krimivel van dolgunk, amelyek bebizonyították, hogy a gyilkosok felkutatásáról szóló könyveknek nem kell az utcai ponyván sorakozniuk, mert sokkal többet tudnak, mint hogy egy piperkőc vagy vasöklű detektívvel sablonos fordulatokat durrogtatni minden fejezet végén.

monstrum.png

Mindkét művet az Agave túrta elő, majd adta ki nekünk, ez is bizonyítja, hogy a skandináv krimikben fuldokló műfajban rájuk a leginkább érdemes odafigyelnünk. A Monstrum Donald James Vadim-trilógilógiájának nyitó darabja, amelyben egy alternatív orosz történelmi diorámába csöppenünk, ahol senki nem akarta békésen átadni a Szovjetunió hatalmát a nyugati demokráciának, helyette anarchisták és nacionalisták sodorták véres polgárháborúba az országot. A látszólagos enyhülést a titkosrendőrség, a Cseka vezetője, Koba tábornok hozta a békére áhítozó nemzetnek, ebbe a romok közül előbújó, reményekkel teli Oroszországba csöppenünk be Konsztantyin Vadim felügyelővel, akit váratlanul Moszkvába rendelnek, hogy egy brutális sorozatgyilkos utáni hajtóvadászatot vezesse. A nyomozás a brutális és emberfeletti szörny után teljesen elkeseredett, közben azonban megismerkedhetünk a James által felépített világgal, ami bár kitalált, mégis sokban idézi a cári, majd a kommunista diktatúra éveit, a hangulata egyszerre rusztikus és kemény, idézi a paranoiás hidegháború éveit és az évezredes, sokszor misztikus orosz mitológiát. Vadim életét átszövik a polgárháború borzalmai, viszont kényszerű reményekkel is tele van, ettől lesz igazán szerethető hősünk. Hasonló, akár csak Gordon Zsigmond, akivel ha minden igaz a mostani regényben találkozhattunk utoljára.

A magyar krimi műfajának újrateremtőjeként is aposztrofált Kondor Vilmos az idei Könyvhétre megjelenő Budapest Novemberben-el a Bűnös Budapest ciklusának végére érkezett (már ami a kronológiát és a regényeket illeti, ugyanis a könnyes búcsú ellenére az író elmondása szerint novellákban még találkozni fogunk Gordon Zsigmonddal és más karakterekkel). Az amerikai noir kultúra legmeghatározóbb főhőseire emlékeztető zsurnaliszta kalandjaiban már végigjárta Budapest utcáin a XX. századi magyar történelem legmeghatározóbb korszakait, a Horthy-kortól a világháborún át a megszülető szocializmusig és közben nyomozott, mert egyszerűen így érezte helyesnek. A regényfolyam záró kötete szokás szerint egy meghatározó történelmi évbe, 1956-ba kalauzol el bennünket, hogy egy eset földerítése közben egy színes-szagos tablón mutassa meg nekünk a forradalom lángoló napjait. A gyilkos kutatása ezúttal egy személyes hangvételt kap, hiszen egy bécsi hullaházból előkerülő fiatal lánynál Gordon és Krisztina fogadott lánya Gellért Emma útlevelét találják meg, viszont hogy a veszélyes társaságba kerülő lányt megtalálják vissza kell térniük a magyar fővárosba, ahol október végén valami sosem látott kezd kibontakozni.

A nyomozás mindkét esetben terápia a történelemmel szemben. Amikor nincs befolyásunk a világ alakulása fölött, akkor is tennünk kell valamit. Nem állhatunk a tankok elé egymagunk, hisz a változás szele egy pillanat alatt sodorna magával, így megtesszük, amit tudunk. Vadim és Gordon pedig nyomozni tudnak, és körmük szakadtáig küzdenek az igazságért, mert nem tehetnek mást. Egy mesteri krimihez pedig édeskevés már egy rejtély, gyanúsítottakkal és indítékokkal, nyomok és ádáz hajsza, mára a krimi sokkal inkább egy világ megidézéséről szó. Legyen egy valós vagy alternatív történelmi kor, egy város vagy vidék, a krimi akkor jó, ha magába szippant, egy másik világba rántanak minket hősei, és az utolsó lap után is szívünk szerint visszatérnénk, hogy akár nyomozás után kövessük hőseink életét. Gordon Zsigmond jövőjét homály fedi, ha hihetünk Kondornak, ezentúl csak ’56 előtti évek Budapestjéről fog írni novelláiban, Konsztantyin Vadim felügyelő viszont még két kötetben is visszatér az alternatív orosz jövőbe. Párhuzamosak ezek a történetek? Nekem igen, de egyezzünk meg annyiban, hogy a krimi műfajának két mesterművével van dolgunk.

A könyveket köszönjük az Agave Könyvkiadónak!

Szólj hozzá!

Totális háború Westeroson - Kardok vihara

2012.08.15. 21:23 :: Il Ritorno Dello Jedi

kardok.jpgA Trónok harca ma már kétségtelenül a legnépszerűbb fantasy könyvsorozat az egész világon. Hogy ennek mi az oka? Persze, nem felejthetjük el az HBO nagyszerű televíziós adaptációját, ami az első rész sugárzása után újra fölhívta a figyelmet George R. R. Martin regényfolyamára a figyelmet, és az azóta leadott két kötetet feldolgozó két évad majd mindenkihez eljuttatta Westeros világának hírét. Másrészt viszont, még az előzőnél is nyomósabb indok, hogy A tűz és jég dala stílusát tekintve leszámolt minden negatív klisével, amivel a fantasy műfaját szokták illetni. De véletlenül sem szeretném ismételni magamat, így nem térnék ki újra az oly sokszor elmondott jó és rossz nélküli, realista fantasy fogalmára, mert a harmadikként megjelent Kardok vihara, az epikus történet mélyén már sokkal több mindent ad az olvasóknak ennél – és itt nem is feltétlenül csak az ezer oldalt meghaladó könyv méreteire kell gondolni.

Nincs mit tenni, most már menthetetlenül a dolgok közepén vagyunk, egy óriási, minden porcikájában élő világ, benne száz és száz karakter (akik nem csak szerepelnek, de mind igazi, megjegyezhető egyéniségek), súlyos történelemmel a hátuk mögött, és olyan kétségekkel és küzdelmekkel, amelyekről csak azért tudjuk elképzelni hogy egyszer megoldódhatnak, mivel ha minden igaz még négy vaskos kötet vár mindet Martin tarsolyában. De a helyzet egyre rosszabb. Mert mint mondottam ez nem egy klasszikus fantasy. Itt nincsenek a sötétségben végletekig kitartó fehér lovasaink, akik egy suhintással elhozzák a világbékét a képzelet birodalmában, ehelyett a lovagnak lelövik a lovát, megkötözik, levágják a kezét, megölik a családját és tűzbe vetik. Nesze nektek! Egyes források szerint a történet alapját a legendás albioni vörös és fehér rózsa háborúja adta, de most már egyértelműen látszik, hogy ez maximum a Starkok és Lannisterek zászlóinak színét szolgáltatta. Itt nem középkori háborúkat látunk, ahol a hadak kivonultak a csatamezőre vívni, és a népet képviselő középosztályt az éhezésen és járványokon kívül csak néha érte el a tűz és a vas pusztítása, itt egy igazi, modern, totális háborút látunk tombolni.

kardok2.jpg

Az elbeszélő szereplők köre ezúttal is növekedett (bár ki is esett pár mesélő karakter), egyrészt a tökéletes jószívű lúzer Samwell, aki a Fekete Várból kivezényelt Éjjeli Őrség hányattatásait regéli el egyfajta szorongó, alsó nézőpontból. A tökéletesen ellentétes karakter, akibe belebújhatunk, a fogságba esett, majd félig kiszabadított Jaime „Királyölő” Lannister, aki már nem csak egy kardforgató playboy, hanem egy szerethető férfiú, akinek megvetett tetteire is első kézből kapunk magyarázatot, és ez nagyban átértékeli Jaime szerepét. Nálam Jon eddig a nagy lemaradó szereplő volt, mindenki kedvencének kiáltotta ki (persze az Ördögfióka társaságában, bár őt nem lehet nem szeretni), viszont a vadak társaságában teljesen megnyílt, és sokkal többet ad, mint az eddigi bizonyítani akaró fattyúként, akár csak az eddig sodródó Daenerys, aki most igazán fontos döntésekkel kerül szembe. A nagy és kisebb családokra kivetett sztereotípiák is annak rendje és módja szerint dőlnek meg, és Westeros ketrecében már nem csak az oroszlánok tudnak stílusosan és kegyetlenül odamarni ellenfeleiknek, így egyre inkább kezd sokszereplős játszmává válni a sokszor emlegetett trónok harca. Egy ekkora világ megépítésénél azonban a szereplők és a hadmozgások megrajzolásán kívül egy teljes univerzumot meg kell építenie az írónak, viszont ezt nem egyszerű az olvasó torkán egyszerre lenyomni, viszont Martin profizmusa itt is sugárzik egyszerűen a történetvezetésből. Ahogy teljes természetességgel, mintegy mellékesen bomlanak ki Westerost alkotó részletek, minden fejezetre tartogatva több-kevesebb történelmi, kulturális, földrajzi és vallási érdekességeket. És igen a régi és új istenekhez intézett imákból a harmadik kötetre már több teljes vallást ismertünk meg, de persze legjobban a Vörös Asszony által a Fény Urát és híveit, és ezzel együtt újabb szörnyű fenyegetést fellebbentve Westerosban – mintha nem lenne épp elég. De Martinnál meg kell szokni, hogy abból sosem lehet elég.

A Kardok vihara mellett az első két kötet csak fölvezetésnek tűnhet, viszont így hogy még mindig ezer és ezer oldal választ el a végkifejlettől nem mernék ilyet mondani. A nyitóregény odaszögezett, a második továbbfűzte és szélesítette, amit kellet, de csak ez a kötet vitte be az igazán nagy ütést. Ilyennel még nem találkozhattunk máshol, így csak halvány sejtéseink lehetnek, hogy Martin mit tartogat az utolsó két könyvre (a két további megjelentről már a szóbeszédek elmondták, hogy fölülmúlták az elvárásokat – na majd meglátjuk), és kevés embernek kívánhatják ennyien a világban, hogy éljen és dolgozzon még sokáig!

A könyvért köszönet az Alexandra Kiadónak!

Szólj hozzá!

Tánc a mészárszéken

2012.08.11. 17:24 :: Il Ritorno Dello Jedi

mészárszék.jpgLawrence Block első Scudder regénye már nyolc éve jelent meg Magyarországon, amivel az egyik legnagyobb amerikai krimi író életműve kezdett kibontakozni előttünk. A keményvonalas noir krimi könyvsorozat első darabja, az Apák bűnei 28 éves lemaradással jelent meg magyar nyelven, de évről-évre zárkózhattunk föl lassanként, míg (két év várakozás után) a sorozat eredetileg 1991-ben megjelent kilencedik kötete, a Tánc a mészárszéken-t végre magyar nyelven is kezünkbe vehettük, így a nyári uborkaszezonra száműzve. Akik úgy készülnek, hogy a napozóágyon elnyúlva egy könnyed borzongást nyújtó ponyvaregényt kapnak, azok nagyot fognak csalódni, hiszen ahogy az Scuddernél már lenni szokott egy mindennapos bűnesetből lassanként valami sokkalta sötétebb és iszonyatosabb bújik elő.

Ahogy a történet kezdődni szokott, Scudder megbízást kap, hogy kiderítse Richard Thurman ölte e meg gyönyörű és gazdag feleségét, vagy a tettesek valóban a házaspárra rátörő betörők voltak, ahogy azt a férj elmondta vallomásában. A kötelező körök lefutásán kívül Matt nem jut semmire, így beleveti magát egy másik ügybe, ahol egy video kölcsönző filmjei közül kerül elő egy kazetta, amin az eredeti film, A piszkos tizenkettő helyett egy amatőr felvétel látható. A kamera előtt két bőrmaszkos bestia kínoz meg és pusztít el egy fiatal fiút puszta szórakozásból. Scudder nem kapott megbízást, nincs áldozat, nincs tettes, se egy név se egy nyom, csak a szörnyű tettet dokumentáló szalag, mégis rögtön tudja, hogy meg kell találnia a tetteseket, akik a gyilkolás kéjét megízlelve már nem tudnak leállni. Ahogy a két nyomozás lassanként összeér, lassanként kirajzolódik előttünk valami olyan borzalom, amit emberi ésszel fel sem lehet felfogni. A perverzió nyíltsága nagyon profánul hatna a regényben, ami elütne a jól fölépített Block féle noir stílustól, így a szerző profi módon inkább a fényeket és árnyékokat hívja segítségül. A gyilkosságok és kínzások megtörténte is borzalmas, így a regényben ezeknek a bűnöknek csak a vetületeit, és árnyképeit láthatjuk, egy kazettára rögzített felvétel, egy vallomás, egy helyszín, vagy éppen egy kósza kézmozdulat, ahogy egy férfi fiatal fiú áldozatának hajába túr.

mészárszék2.JPG

A Scudder regényekben fontos alkoholizmus témája ezúttal is jelen van, bár más, őrjítőbb démonok ezúttal háttérbe szorítják. A rendőrség tehetetlen perdöntő bizonyíték nélkül fogást találni a tetteseken, a jelvény és a fegyver sem ér semmit, ami nagyon súlyos teher a hivatásos nyomozókon. Ahogy Durkin összeomlik, és részeg révületbe merül, nagyon jól láthatjuk, hogy milyen sors várta volna Mattat, ha a rendőrség kötelékeiben marad, most azonban már semmi nem köti a kezét. Talán csak a saját lelkiismerete. A történet lezárása egy másik történetben akár etikai kérdéseket is fölvetne, de itt az olvasóban egy percig se merül föl, hogy kételkedjen Scudder döntésében. Bár Stettner egy átlagos, értelmes ember képét ölti magára az utolsó fölvonásban, még a legkisebb momentumokban is süt belőle az a mély, ösztönös gonoszság. Blocknak még csak nem is kellett elénk tárnia a kínzókamrát idéző „sex dungeon”-t, hogy megteremtse a végjáték nyomasztó légkörét, ezzel körökkel leiskolázva a sok hatásvadász pályatársát.

Matthew Scudder, az ex-zsaru, feketéző magánnyomozó történeteit bárhol elkezdheti az olvasó, ha csak egy profin megírt krimire vágyik, azonban sorban olvasva egy eddig példátlan fejlődésregény láncolatnak lehetünk tanúi. Más történetekben a nyomozó mindig statikus, egy olyan elszánt harcos, aki igyekszik elfogni a rejtőzködő gonoszt, hogy ezzel visszaállítsa a világ tökéletes egyensúlyát. De a világ nem tökéletes, és ezt Block nagyon is jól tudja! Kopóját egy olyan bűzös, mocskos, és elsősorban valóságos világba helyezi be, amiben a bűn a mindennapok része. Scudder nem tudja megváltani a világot, csak túl akar élni (egyszerre egy napot) és mindent megtenni, amit megtud, még ha tudja is, hogy New York és a világ is ugyanolyan nyomorúságos lesz a következő hajnal virradtával is.

Szólj hozzá!

Címkék: agave block

Királyok csatája

2012.06.24. 21:15 :: Il Ritorno Dello Jedi

kiralyokcsataja.jpgA Trónok harca újra fölélesztette a reményt, hogy egy fantasynek nem kell egy sablonos jó-rossz küzdelmének lennie valami mitikus sosem volt tájon, hanem igenis egy olyan élő műfaj ma is, ahol minden szereplőt valós célok és érzelmek mozgatnak, ahol a gyengébb általában pofára esik, az erős pedig könyörtelenül beletiporja a sárba – ahogy az a való világban is történik. George R. R. Martin A tűz és jég dala regényuniverzumában nincsen előre kitenyésztett sötét oldal, vulkáni hamuval borított, sötét mordori vidék érzelemmentes elemi gonoszsága helyett kaptunk egy rakás nemesi családot, akik Westeros szigetének uralmáért vívják csatáikat, és mindük magáénak érzi az igazságot, és a Vastrónt, aztán döntse el mindenki, hogy kinek drukkol és kit kíván a pokolba a kitalált történelem legnagyobb és legvéresebb háborújában.

Míg a nyitó regényben még csak ismerkedtünk ezzel a véres, és új világgal, addig a beszédes című második rész, a Királyok csatája már tényleg belecsap a történet közepébe. Az előző uralkodó, Robert Baratheon király halála után Cersei királyné félrelépéséből született fia, a sunyi és tenyérbe mászó Joffrey ült a trónra, amin fölháborodva négy másik férfiú is királynak nevezi ki magát, a halott király két testvére Stannis és Renly, a keményfejű vas-szigeteki úr, Balon Greyjoy, és az apja haláláért bosszút követelő Robb Stark is kitűzi a harci lobogót. A történet fő vonalát a sziget középső részén vívott harcok és intrikák adják, amelyek nagyszerűen viszik tovább az első regény karaktereit, megfelelően csavarva egyet a helyzeten, például a vérfertőző Jaime ezúttal a Starkok fogságban tengeti napjait és kard helyett csak a nyelvét forgathatja, addig a másik, semmivel sem erkölcsösebb Lannister, Tyrion, aki már a Király Segítőjeként osztja az elmés beszólásokat, és a vár ostrománál bizonyíthatja, hogy kis termete ellenére ő is egy vérbeli oroszlán. A háborúskodó Stark család tagjai adják a történet nagy részét, a Stark anyuka, lányos és fiúk szinte mind saját fejezetszálakat kapnak, viszont melléjük érkező két új hang is nagyon erős az új regényben, az öntudatra ébredő Theon Greyjoy és a hagymalovagnak is nevezett Ser Davos, aki által Stannis Baratheon udvarába is betekintést nyerünk. Két „külső” helyszínen a lehető legizgalmasabb résznél fejeződött be az első kötet, így leginkább ezektől vártuk a legnagyobb dobbantást, és többé-kevésbé be is váltották a hozzájuk fűzött reményeket. Az Éjjeli Őrség kivonul a fekete várból, hogy Havas Jonnal soraiban a Falon túl a mozgolódó vadak nyomára leljen. Amit érdemes kiemelni, hogy a könyv ezen szála magasan veri az HBO sorozatot, a szavakkal megteremtett fagyos, ősi spiritualitással töltött világ teljesen elvarázsolja az olvasót titokzatosságával, ez valahogy nem jött át a havas képkockákból. Az utolsó történet szál a keleti kontinensen folytatja Daenerys Targaryen, a sárkányok újdonsült anyjának reménytelen útját, akit maroknyi megmaradt emberével hosszú reménytelen vándorlás után érkezik el a gazdag kereskedő városba, Quarth-ba, ahol a várost vezető tanács és a rejtélyes Halhatatlanok is a növekvő sárkányok miatt fogadják a törékenynek már egy csöppet sem nevezhető királylányt. Merész húzás volt Martintól, hogy az előző regényben megözvegyítette a khaleesit, hiszen a vademberek erőskezű urának és a letűnt uralkodóház utolsó sarjának kapcsolatában még több kötetre elég potenciál lett volna, mégis bebizonyosodott, hogy az önállósodott Daenarys még mindig a történet egyik legerősebb karaktere.

Akik hozzám hasonlóan a tévésorozattal párhuzamosan olvassák a Királyok csatáját, azok kedvéért mondanám, hogy amellett, hogy természetesen az eredeti és a feldolgozás több helyen is, nem is oly kis dolgokban eltér, viszont több szálnál a filmváltozat átszaladt a harmadik kötet történéseire, viszont akadt olyan is, ami lemaradt. Mindent összevetve azonban a HBO sorozat még mindig egy nagyon erős adaptációja a A tűz és jég dalának, sok helyen olyan díszletekkel és látvánnyal, amit eddig csak nagy költségvetésű moziktól szoktunk meg – persze itt főként Királyvár lélegzetelállító ostromára gondolok, amelyre egy egész epizód jutott a sorozatban. A végig maximális hőfokon égő történetet ezúttal is a legizgalmasabb ponton szakította meg a szerző, szerencsére, nekünk, akik utólag csatlakoztunk, nem kell átélnünk a George R. R. Martin munkamódszeréhez hozzátartozó, két kötet közti idegtépő várakozást, hiszen már vár minket a terjedelmes folytatás, a Kardok vihara, és két további vaskos epizód. Az eddigi sorozattal párhuzamos olvasással ezúttal biztosan fölhagyok, hiszen a producerek úgy döntöttek, hogy az utóbbi időben oly népszerű fogással élve kettészakítják a harmadik regényt és a 2013-as és 2014-es években tűzik műsorra. Aki pedig egyszer belekóstolt a A tűz és jég dalába, az nem tud megállni, (és már szinte azon kezdek aggódni, hogy ha beérem a történetet, hogy fogom kibírni az utolsó két kötet megjelenését) hiszen Martinnak köszönhetően a fantasy műfaj újjáéledt, és tökösebb, mint valaha!

A könyvért köszönet az Alexandra Kiadónak!

Szólj hozzá! · 1 trackback

Címkék: film könyv regény alexandra recenzió bestseller

A majdnem csőd országa – Frei Tamás: A bankár

2011.12.10. 11:28 :: Il Ritorno Dello Jedi

Frei Tamás első regénye, A megmentő minden eladási és olvasottsági rekordot megdöntött, és nem utolsósorban könyvével megteremtette az igazán ütős, magyar konspirációs thriller fogalmát. Egy évre rá itt van a folytatás, A bankár, ami nem csak egy 600 oldalon át lüktető akcióregény, hanem a 2011-es év leghitelesebb gazdasági és politikai tablóját teríti ki elénk.

Mint az első könyvnél, itt is erős kétségekkel fogtam hozzá az olvasáshoz, annak ellenére, hogy Frei A megmentővel bebizonyította, hogy nem csak az ismertségét kihasználva kezdett regényírásba, hanem komolyan otthon érzi magát a műfajban. A kételyek ezúttal magának a folytatásnak szóltak, amelyek annyi jó történetet tettek tönkre a kényszeredett „duplázzunk meg mindent az előző részhez képest” hozzáállással, szerencsére A bankár nem esett bele a klasszikus típushibákba.
 

Akár csak A megmentőben, itt is egy ütős nyitójelenettel csaliz be minket a szerző, a magyar ex-légiós Andrét és kedvesét, Adrient próbálja megölni egy orosz bérgyilkos Genovában, és innen nincs megállás. Míg az előző regényben fokozatosan kúszott föl az adrenalinunk, itt végig az egyik akcióból a másikba rángat minket André, aki sebzett vadként üldözi támadóit, miközben egy világ szintű pénzügyi összeesküvés rajzolódik ki. A Jamaicába menekült magyar bankár, Farkas Vilmos, alias William Wolf villájában rendőrök razziáznak, hogy példát statuálva visszaszerezzék a kimenekített az ellopott milliárdokat. A tékozló bankár így bosszút esküszik, és a Wall Street legnagyobb cápáival szövetkezve egy soha nem látott spekulációs támadást indít Magyarország ellen. Egyszerre izgulhatunk Andréért, aki a floridai mocsárvilág fojtogató poklát megjárva ered a fehér galléros bűnözők nyomába, és Magyarországért, amit képzelt miniszterelnöke próbál a háborgó gazdasági világban biztonságba kormányozni.

Frei nagyon hiteles képet fest a pénzügyi spekulációk világáról, ami aktuálisabb, mint valaha, még, ha egyenlőre nincs is olyan összehangolt támadás, mint a regényben, viszont abban egyetérthetünk, hogy a helyzet itthon és a világban is kritikus. Az emberek nagy része teljesen analfabéta a kötvények, árfolyamok és hozamok témájában, A bankár azonban közérthető és izgalmas leírást ad a modern pénzügyi világ játszmáiról. Sajnos a Frei Dosszié tényfeltáró riportjaitól búcsút kellett vennünk, viszont Frei a regényeiben ugyanazt adja, amit tőle már szinte elvárunk: feszült, izgalmas témák a világ minden sarkából, és olyan összefüggések, amelyek komolyan alakítják Magyarország és a magyarok helyzetét. Egy-egy témába sokkal jobban elmélyülhetünk egy 600 oldalas könyvvel, amit hosszú heteken keresztül viszünk magunkkal mindenhová, mint egy órás tévéműsorban, ahol jobbára csak a kulcs történések és személyek felvillantására van elegendő idő. Frei A bankárral miden kétséget eloszlatott, most már ő is olyan nagybetűs regényíró lett, mint ismert sikerszerző Robert Littel vagy Robert Ludlum! Hazánk fia azonban egyvalamiben bizonyosan fölülmúlja mestereit, mégpedig, hogy amit alkot, az mind rólunk szól, Magyarországról! A mieinkért izgulhatunk, és olyan dolgokról tudhatunk meg többet, ami a magyar emberek mindennapjait érinti, de mindezt nem beszűkülve, nem a határok közt bolyongva, hanem kitekintve a nagyvilágba, ahol Magyarország sorsa valójában eldől!

A készülő a folytatás, a rejtélyes című 2015 – A káosz éve és a magyar elit bukása, amiben Magyarország elrettentő fiktív jövőjébe tekinthetünk bele, amit sejthetőleg jobb lenne elkerülni, már kétségeim sincsenek, hogy a trilógia egy újabb fantasztikus darabbal fog bővülni!

A könyvet köszönjük az Ulpius-ház kiadónak!

Szólj hozzá!

Címkék: könyv frei tamás ulpius bestseller

Magyarország szubjektív atlasza

2011.10.10. 15:20 :: Il Ritorno Dello Jedi

Nem szépirodalom, nem szórakoztató irodalom, nem egy művészeti album és nem egy útikönyv – mégis mindez egyszerre! Találunk benne receptet az igazi magyar fröccsökhöz, újrajátszhatjuk benne a 2006-os októberi eseményeket, gyűjthetünk házszámokat, alternatív magyar zászlók közt szemezgethetünk és elmélyülhetünk a rézfaszú bagoly teljes ornitológiai vizsgálatában. Akkor mi is igazándiból ez a könyv? Hát Magyarország szubjektív atlasza!

És valóban nagy feladatra vállalkozott a Kitchen Budapest ötven fiatal alkotója, hiszen ennek a felettébb különös könyvnek nem kisebb a célja, mint Magyarország esszenciáját átadni a magyar és külföldi olvasóknak. Egy izgalmas mozaik darabjai állnak össze lapról-lapra, minden művész a maga ecsetével próbálja nekünk lefesteni azokat a dolgokat, amik fontosak számára, az életüket, amin megakad a szeme, és amiben mindenki fölismeri a saját világát. Valahogy úgy hat az egész, mint egy jó pofa sör (amivel ugye magyar ember nem koccint, még ha le is járt a 150 év) – csak itt nem csupán a Soproni reklámból megismert mákos guba és sárga villamos közhelye érződik, hanem tele van az atlaszunk kesernyés összekacsintásokkal, iróniával, ami igazán élővé teszi az egész kísérletet.

A kötet a külföldi olvasókat is megcélozva kétnyelvű, minden szöveg mellett ott olvasható az angol fordítás is, ami remek ötletnek tűnik a sablonos útikönyvek mellé, hiszen az alkotó művészek „dizájn-nyelvezete” nemzetközi szintű a könyvben. Ugyanakkor gyakran a fordításokat böngészve fölmerült bennem, hogy vajon ezt kívülálló külföldi, hogy érti meg? Mit mondhat nekik a balatoni nyaralók jellegzetes szoci kerítés mintája? Az, hogy külföldi kézre kerültek olyan ikonikus ételeink, mint a Negró a Sport szelet és a Győri édes? Ennek ellenére Magyarország szubjektív atlasza az egyik legjobb dolog, amit külföldi ismerősünknek adhatunk, hogy eligazodjon kishazánkban.

Mégis a könyv elsősorban nekünk szól, hisz olvasása közben rácsodálkozunk olyan dolgokra, ami mellett elmegyünk nap, mint nap, ami az életünk része, közös bennünk. Nagyon erősen magunkénak érzünk mindent, amit az alkotók elénk toltak.  Somolygunk, bólogatunk, vagy épp rázzuk a fejünket, de az ember hamar rájön, hogy nagyon eltalálták a célt, amit kitűztek maguk elé. Ötven nézőpont, ötven alkotás, ötven szubjektív térkép egy olyan különös világhoz, amit csak Magyarországnak hívunk.

A könyvbe bárki beleolvashat a Szubjektív Atlasz honlapján!

A könyvért köszönet a HVG Könyveknek
 

Szólj hozzá!

Címkék: könyv hvg recenzió

Az ébredező Budapest

2011.07.19. 15:40 :: Il Ritorno Dello Jedi

A Budapest Noirnál még csak reménykedtünk, de most már bizton állíthatom, hogy Kondor Vilmos a XXI. század legjobb magyar krimi írója. Lehet, hogy balgaság tőlem kiosztani így előre ezt a titulust, hiszen még hátravan majd kilencven évünk, és az igazi magyar krimiirodalom csak most kezd nyiladozni, de Kondor legújabb Budapest romokban című regényével bebizonyította, hogy nem csak a német nyomás alatt lévő Magyarországot tudja tökéletesen megidézni, hanem a háború utáni szovjet hatalomszerzés vészterhes éveit is. Ugyanis a nagy sikerű Budapest sorozatnak csak a fele a krimi, a másik fele pedig egy pontos, színes-szagos dioráma, amibe Kondor olyan erősen szippant be minden könyvében, hogy az ember azt veszi észre, hogy már csak húsz oldala van hátra és lassan kénytelenek vagyunk visszacsöppenni a XXI. századba.

A Budapesti kém kitérője után megint visszatérünk a klasszikus hard boiled műfajba, ahol Gordon Zsigmond, a kemény öklű zsurnaliszta már rögtön az első lapokon tanúja lesz egy véres merényletnek, amiben két orosz katona vesztette életét. A magyar rendőrség a Vörös Hadsereggel együtt percek alatt a helyszínre ér és Rajk László belügyminiszterrel az élen végeznek az elkövetővel. Gordon gyanúsnak tartja a kormányerők hihetetlen gyorsaságát, és egy szovjet hírszerző tiszt felbukkanását, ezért egy amerikai katonával az oldalán nyomozásba kezd. A háborúban súlyos sérüléseket szerző Budapest alvilága is újult erőt vett, így Gordon egy szövevényes ügy nyomába ered, ahol a pesti maffiózók pénze tűnt el egy pozőr kezei közt, és rejtélyes módon a Lenszkij névre hallgató szovjet tiszthez innen is rengeteg szál vezet.

Sok kritika gyengének ítélte Kondor legújabb művét, mondván Gordon céltalanul teng-leng, és unottan vadászik a számára megfelelő ügyre. Ez a céltalanság azonban véleményem szerint a regény egyik legjobb húzása, hiszen a háború után Magyarország az állatias hónapokból ébred, amikor csak a túlélés volt a cél, és most, hogy egy új világ van kiépülőben, mindenki csak nyiladozik és keresi a helyét. A történet fő síkja 1946-ban játszódik, viszont a regényben gyakran visszatekintünk a háború utolsó évének eseményeire, a bűntény gyökereinek felkutatásán kívül több hangulatfestő történetrészlet is helyet kapott, amik olyan hitelesnek tűnnek, mintha Kondor maga is átélte volna a szovjet felszabadítás borzalmait, pedig ha hihetünk rövidke életrajzának, akkor kiderül, hogy majd az események után tíz évvel született. Egyik nagymamám lelkes krimi rajongó, így rögtön utánam ő is elolvasta Gordon legújabb kalandját. Megkérdeztem tőle, hogy mennyire hiteles a regény korfestése, de erre csak annyit válaszolt: „Piszkos dolgok ezek, de szórul-szóra így volt.”

Készül az ötödik, befejező epizód, amihez az ’56-os forradalom adja a történelmi díszletet, viszont szerintem nem akkor fogunk utoljára hallani Kondor Vilmosról, hiszen, amit csinál, az több mint egy műfaj meghonosítása. Olyan elbeszélő, aki minden szavával odaszegez minket - és ahogy azt a számtalan külföldi megjelenés bizonyítja – nem csak minket, magyarokat. Megidéz egy Budapestet, amire már kevesen emlékszünk, és ami semmivel sem különb, mint a krimi irodalomban ezerszer megénekelt London, New York, vagy Párizs – sőt, ha belegondolunk kevés város lehetett ilyen közel a történelemhez.

A könyvért köszönet az Agave Könyvkiadónak!
 

Szólj hozzá!

Címkék: könyv regény agave recenzió kondor vilmos könyvhét2011

Trónok harca

2011.07.01. 23:18 :: Il Ritorno Dello Jedi

Már majdnem tizenöt éve jelent meg George R. R. Martin mára már klasszikussá vált fantasy eposzának első kötete, a Trónok harca, viszont kár is lenne titkolni, hogy sokakkal együtt nekem is csak az HBO által idén forgatott sorozat kapcsán került a könyv a kezembe. Az HBO egyre jobb sorozatokat indít az utóbbi időben, gondoljunk csak a második világháborús Elit alakulatra és a Pacificre, vagy akár az atlantai maffiavilágot bemutató Gengszterkorzóra (Boardwalk Empire), évadonként tíz résszel sokkal mélyebbre tudnak, mint mások dupla ennyivel, így volt ez a nemrég zárult Trónok harca első évadánál is. A könyv mindig jobb, mint a film tartják, ezért gondoltam megversenyeztetem a kettőt, így részről-részre olvastam és néztem az epizódokat, és mire a végére értem rájöttem, hogy az egyik legjobb fantasy regényből csinálták meg az egyik legjobb adaptációt.

Be kell vallanom, hogy nem szeretem a klasszikus értelemben vett fantasy műfajt. Tündék, törpök és sárkányok, szerintem egy igazán jó történet nagyon jól megvan ezek nélkül, ezért is tetszett meg rögtön Martin története, ami inkább egy kitalált középkorba kalauzol el minket, ahol a királyi családok intrikákkal és vérrel teli harcokban szabdalják egymást, kötnek békéket és rúgják fel azokat egy perc alatt. Westeros Hét királyságában nagy nemesi házak élnek látszólagos békében, a részeges nőcsábász Roberth Baratheon király uralma alatt. A birodalom puskaporos hordójában szikraként pattan a király tanácsadójának rejtélyes halála, ezért Baratheon király segítségül hívja régi barátját és szövetségesét Eddard Starkot, aki egyre súlyosabb titkokat fedez fel a korrupt és romlott királyi udvarban. A történet több szálon folyik, a szerző kiválóan váltogatja őket, lassanként adagolva az információkat és az óriási világot befolyásoló erőket. Megismerkedhetünk az előző Őrült király leszármazottaival, akik egy barbár törzzsel szövetkezve akarnak visszatérni a trónra, az északi Stark család minden tagjával, a királyné befolyásos családjának mesterkedéseivel, és mindennel, ami egy igazán jó, szövevényes lovagregényhez kell. A karakterek nagyon erősek, és különös módon nincsen elkülönült jó és rossz oldal, hiszen mindenki a saját céljaiért küzd, és mindenki a saját házát tartja igaznak, és az ellenfeleit velejéig gonosznak. Rengeteg potenciál van az ellentétekben, így nagyon könnyen elszalad a bő nyolcszáz oldal, és a regény végén az ember még csak úgy érzi, hogy csak éppen belepillanthattunk egy óriási eposz bevezetőjébe.

A könyv egyik legnagyobb hátránya, hogy Martin egy óriási eposzra készít fel minket, így rengeteg idegen nevű szereplőt mutat be már a történet elején, ha nem néztem volna mellette a sorozatot, szerintem abba is hagytam volna a könyvet, de még így is többször belezavarodtam, hogy ki kicsoda (ehhez nyújthat nagyon jó segítséget ez a Trónok harca családfa). Ennek ellenére, ha az ember belerázódik, egy hihetetlenül izgalmas és fordulatos történet bontakozik ki, és ez utóbbit tényleg komolyan kell vennünk, hiszen szinte minden fejezet végén olyan csavart kapunk, amit máshol, csak egy regény végén sütnének el.

George R. R. Martin története pedig folytatódik, mind könyvben, mind a tévéképernyőn, hiszen most jelent meg a Tűz és jég dala sorozat ötödik része A dance with dragons címmel, és az HBO is berendelte a második évadot. A történetfolyamot hét részesre tervezi a szerző, így még sok izgalomra számíthatunk, én biztos, hogy amint lehet folytatom a második kötettel, hiszen a tél közeleg.

A könyvért köszönet az Alexandra kiadónak!

Szólj hozzá!

Címkék: film könyv regény alexandra recenzió bestseller

"Azt csinálom, amit szeretek" - Exkluzív interjú Frei Tamással

2010.11.24. 20:41 :: Il Ritorno Dello Jedi

Írtunk már Frei Tamás első regényéről, A megmentőről, most a könyvről, az intelligens thrillerekről, a kávézásról és még sok minden másról beszélgettünk a szerzővel.

A megmentő a megjelenése óta vezeti az eladási listákat. Te számítottál ekkora sikerre?

Hát, megmondom őszintén, titkon reménykedtem. A magyar könyvpiac minden szereplője mást olvas ki, hogy a magyar olvasók mit szeretnének, így egy idő után úgy gondoltam, megcsinálom, ahogy én elképzeltem. Nem olyan időben akartam megjelentetni a könyvet, amikor már nagyon nagy a karácsonyi őrület, és az ajándékba vett könyvet fölteszik a polcra, és csak ott porosodik. Az volt a cél, hogy aki megveszi, az azért veszi meg, mert amúgy is el akarja olvasni. Általában a médiában szereplők nem szenvedélyesen könyvet akarnak írni, hanem az ismertségüket próbálják átváltani forintokba, leggyorsabban megúszni a meló részét, és minél trükkösebben, papírvastagságot, betűméretet növelve elérni azt a méretet, amit már lehet könyvnek nevezni. Tehát a cél az volt, hogy ha a könyv iránt érdeklődők tényleg elolvassák, akkor tényleg észrevegyék, hogy ez valami teljesen új, olyan, amit még magyar szerzőtől nem láttunk. És hát persze, titokban az ember reménykedik, és jó érzéssel áll ötödik hete a sikerlista egyes száma alatt a könyvével, akkor az ember ne ál szerénykedjen.

Szólj hozzá!

Címkék: interjú könyv frei tamás ulpius bestseller

Frei Tamás: A Megmentő

2010.10.14. 16:03 :: Il Ritorno Dello Jedi

Amikor egy híres ember könyvet ír, az mindig elég problémás. Mert ha egy könyv kiadásra kerül, akkor feltételezhetjük, hogy megüt egy bizonyos szintet, olvasták már a kiadó szerkesztői, munkatársai és úgy vélik elég jó ahhoz, hogy a történet kötet formájában a nagyközönség elé kerülhessen. Azonban, ha az író egy ismert ember, akkor ez a szabály szinte teljesen érvényét veszti, hiszen ha a borítón szerepel szép, nagy betűkkel egy sztár neve, esetleg még a fotója is ott virít rajta, akkor tuti kasszasiker lesz a könyv, kit érdekel, hogy a szerző mit hányt össze a belső oldalakra, az a lényeg, hogy elfogy a boltok polcairól. Először ettől féltem Frei Tamás első regényénél is (hiszen nemrégiben volt kollegája, Bárdos András is megpróbálkozott a műfajjal, ám az Ítélet című apokaliptikus krimivel valóban csak büntetni lehet az olvasókat), de meg kell nyugtatnom mindenkit, mert A megmentő az utóbbi idők legütősebb thrillere, ami Magyarországon megjelent.

Frei megtanulta a leckét, és mindent összeszedett, ami egy jó akcióregényhez kell (több interjúban is elmondta, hogy technikai segítséggel látta el Robert Littell, A Cég világhírű szerzője). Főszereplője egy szerethető, magyar származású légiós, aki a francia titkosszolgálatnál végzi el a piszkos munkát, ám amikor megbízást kap egy orosz fegyverkereskedő megölésére, kiderül, hogy valami sokkal nagyobba nyúlt bele, mint amire számított. Egy egész Európát átszövő összeesküvés, orosz oligarchákkal, francia kémekkel és iráni vallási fanatistákkal, melynek minden szála valahogy Magyarországra vezet. Hazánk A megmentőben különös szerepet kap: ékként feszül kelet és nyugat közt, az olaj és a hatalom világában áll utolsó bástyaként, a regényben kiválóan lefestett korrupt és hataloméhes Oroszországgal szemben. Frei mintha csak a jól ismert tévéműsorában, a Frei Dossziéban bemutatott világot keltette volna életre, ugyanolyan érdekfeszítően és valóságosan mutatja be Libéria porban fuldokló utcáit, a francia Riviérán horgonyzó palota méretű jachtjait és rendszerváltás kettősségében vergődő hazánkat, és gyakran felejtjük el, hogy milyen vékony határ feszül a fikció és a valóság között.

A történet szövése végig gyors és feszes, az olvasó szinte belesodródik az akciófilmeket megszégyenítő történetbe, ami nem ereszti el, egészen a drámai befejezésig. Lehetne hasonlítgatni Robert Ludlum vagy John le Carré műveihez, jól érezhető a mesterek hatása, a hiteles, precíz történetírás, de a műfaj meghonosítása nagyon természetesen hat Frei kezei közt, mintha csak világ életében a regényírásra készült volna. Mindennek utánajárt, egy levegőt szívott hőseivel, olyan embereket keresett fel, akikhez kevés magyarnak engednek bebocsátást, így születhetett meg ez az intelligens, hiteles és izgalmas történet. A könyv sikere garantált, így már készül a történet folytatása A bankár címen, a tervek szerint egy év múlva fog a boltokba kerülni.

A megmentő minden tekintetben fölveszi a versenyt az angol nyelven megjelent thrillerekkel, legnagyobb erénye mégis az, amit már megszokhattunk Frei Tamás műsoraiban, hogy bármerre is jár a világban, bármilyen emberekkel is találkozik, az mind valahogy rólunk, magyarokról szól. Hol állunk a világban, honnan jöttünk és hová tartunk. És sokszor leginkább arról, hogy hová kéne tartanunk a jövőben.
 

Szólj hozzá!

Címkék: könyv regény recenzió frei tamás ulpius

Régimódi kémtörténet

2010.09.27. 12:51 :: Il Ritorno Dello Jedi

A magyar krimi már régóta létező műfaj, azonban a 2008-ban megjelent Budapest noir előtt pár villanáson kívül semmi emlékezeteset nem tudtunk felmutatni. Kondor Vilmos fogta a klasszikus amerikai hard boliled krimik igazságérzetéből nyomozó borostás, ballonkabátos, cigarettázó főhősét, elkeresztelte Gordon Zsigmondnak, majd elhelyezte a két világháború közti Budapesten és szabadjára engedte. A zsurnaliszta egy zsidó lány halálának ügyében kezdett nyomozni bejárva a főváros legmélyebb, bűnös alvilágát és a legfelsőbb köreit, mire rábukkan az igazságra. Élő történelem, élő alakok, és a könyv végére döbbenünk rá, hogy a noir klasszikus krimije is végre életre kelt Magyarországon. Egy év sem telt el és már jött is a folytatás, a Bűnös Budapest, ami már sokkal szabadabban használta fel az eredeti műfajt, a második világháború kitörésének vészterhes évébe kalauzol minket, ahol Gordon ezúttal egy nagyszabású drogügylet nyomait követi az egyre jobban Németország felé sodródó hazánkban.


A 2010-es Könyvhétre jött ki a sorozat harmadik része, A budapesti kém. Már a címből is látszik, hogy Kondor ezúttal egy rokon műfaj, a kémregény felé tért ki. Gordont Kállay miniszterelnök kémfőnöke, Ujszászy István bízza meg egy nagyon fontos feladattal: egy levelet kell elvinnie a német spionoktól hemzsegő Budapestről a háborútól kísértetvárossá vált Velencébe, amiben a miniszterelnök veszi fel a kapcsolatot a szövetséges hatalmakkal. Gordon nem utasíthatja vissza a megbízást, így beutazza a háború sújtotta Európát, de az amerikai összekötőjét egy titokzatos alak megöli, és majdnem Gordonnal is sikerül végeznie. Az újságíró visszatér Budapestre, hogy megtalálja az árulót, és a tét nem kisebb, mint egész Magyarország jövője.

Szólj hozzá!

Címkék: könyv regény agave recenzió kondor vilmos könyvhét2010

Napi novella - Dragomán György: Tulipánok

2010.07.18. 08:00 :: Il Ritorno Dello Jedi

Dragomán György Fehér királya igazi nemzetközi siker, és ennek köszönhetően vagy éppenséggel ellenére egy nagyon jó novellafüzért olvashatunk valahonnan régebbről és messzebbről, de mégis átéljük minden pillanatát. A mai novella ennek a könyvnek a nyitótörténete, olvassátok, remélem elnyeri a tetszéseteket! A novella Dragomán György és a Magvető kiadó tulajdona.

Az ébresztőórát este a párnám alá dugtam, hogy csak én halljam meg a csergését, és anya ne ébredjen fel, de az óra még nem is szólt, én már ébren voltam, annyira készültem a meglepetésre. Levettem az íróasztalról a nikkelezett kínai zseblámpámat, kihúztam a vekkert a párna alól, rávilágítottam, háromnegyed öt volt, lenyomtam, hogy ne csengjen, aztán levettem a szék hátáról az este odakészített ruhákat, és gyorsan felöltöztem, de közben végig vigyáztam, hogy ne csapjak semmi zajt. Amikor a nadrágomat húztam, véletlenül belerúgtam a székbe, de szerencsére nem borult fel, csak nekikoppant az asztalnak, a szobám ajtaját is óvatosan nyitottam ki, de tudtam, hogy nem fog megnyikordulni, mert azelőtt való nap bedörzsöltem gépzsírral a zsanérokat. Odamentem a pohárszékhez, nagyon lassan kihúztam a középső fiókot, kivettem a nagy szabóollót, amelyikkel anya a hajamat szokta nyírni, aztán kinyitottam a bejárati ajtón a jálézárat, és nagyon halkan kimentem, az első lépcsőfordulóig nem is futottam, csak onnan kezdve kezdtem el rohanni lefele a lépcsőn. Mire leértem a blokk elé, már egész kimelegedtem, úgy mentem a kispark felé, mert ott, a csorgó mellett, a díszágyásban nőttek a legszebb tulipánok a városban.

Szólj hozzá!

Címkék: dragoman gyorgy napi novella

Napi novella - Cserna-Szabó András: Puszibolt (részlet)

2010.07.16. 08:00 :: Il Ritorno Dello Jedi

Cserna-Szabó András Pusziboltjáról már olvashattatok a blogon és most egy a könyvben olvasható címtelen novellát adok közre, természetesen a Magvető kiadó engedélyével, minden jog az övéké! (A szerzőről közölt kép a Bárka Online-ról származik, köszönjük!) Ha tetszik a novella, szerezzétek be a könyvet, hisz a java még abban van!

A Manna a folyó partján működött, éppen a kanyarban, szellős kerthelyiségében ősfák magasodtak, a közönséget az esti órákban három cigányzenész szórakoztatta. A tulajdonos, Fleckenstein Aurél – aki korábban már teniszbajnokként és hölgyfodrászként is kereste kenyerét – azzal a céllal hozta létre a vendéglőt, hogy „legyen egy őszinte zuga ennek a velejéig hazug világnak”. Mások szerint Au csak bosszút akart állni a városon azért a sok pocskondiázásért, melyet tűrhetetlen frizurái után söpört be ávántgárd hajművész korában.

Szólj hozzá!

Címkék: részlet cserna szabó napi novella

Napi novella - Neil Gaiman: Smaragzöld tanulmány

2010.07.14. 08:00 :: Il Ritorno Dello Jedi

Neil Gaimantől a Törékeny holmik az Agave Kiadó gondozásában jelent meg 2008-ban, most ennek a kötetnek a nyitó novelláját olvashatjátok, jó szórakozást hozzá, ha tetszik, vegyétek meg a könyvet, érdemes! Minden jog fenntartva az Agave Kiadónál, ezt ne felejtsétek, és elvileg ez nem is rontja az olvasási élményt...

1. Az új barát

Az Elképesztő Európai Turnéjáról Frissen Érkezett Strand Színtársulat fellépett EURÓPA SZÁMOS KORONÁS FŐJE előtt, sikerrel játszott KOMÉDIÁT és TRAGÉDIÁT egyaránt, elsöprő erejű drámai alakítások sorával begyűjtött hallatlan sok tapsot és elismerést, ezennel pedig bejelenti, hogy legközelebb a Királyi Udvari Színházban, a Drury Lane-en lép fel áprilisban, egy KORLÁTOZOTT SZÁMÚ ELŐADÁS keretében, ahol is a színészek bemutatják a „Tom, a hasonmás-fivérem!”, „A legkisebb ibolyaárus-lány” és a „Jönnek a Nagy Öregek” című műveket (utóbbi Pompázatos és Fenséges Történelmi Eposz); mindegyik egy teljes darab, egyetlen felvonásban! A belépők már megvásárolhatóak a jegypénztárakban.

Szólj hozzá!

Címkék: agave neil gaiman részlet napi novella

Trianoni tévhitek

2010.07.04. 21:00 :: Il Ritorno Dello Jedi

Trianonról írni mindig is nagy divat volt, és most, hogy a magyar történelem legsötétebb eseménye a 90. évfordulóját éri meg különösen népszerű téma. Ablonczy Balázs, aki a téma elismert kutatója, úgy gondolta maga is kiveszi a részét a sikerből, így összegyűjtötte kutatásai eredményét, elküldte a Jaffa Kiadónak, akik egy gyönyörű könyvbe foglalták és megcélozták vele a könyvkiadás legsűrűbb hetét, az Ünnepi Könyvhetet, ami nem volt elbizakodott döntés, hiszen a dedikálásokkal és a szerzővel szervezett vitafórum miatt az egyik legérdekesebb non-fiction megjelenése volt a könyvünnepnek.

Trianonról mindenkinek van véleménye. Van aki nem engedne a hajdanvolt határokból, és a trianon-kérdést csak a revízió útján látja; van aki azt mondja nem fér bele a XXI. századi Európába, hogy Magyarországnak területi követelései legyenek, örüljünk annak, amink van, nem kell a múlton keseregni; és végül az emberek egy részét teljesen hidegen hagyja az első világháborút lezáró békediktátum, nem érti miért állandó téma a Kárpát-medencében. Majd egy évszázad elteltével is előkerül a kocsmaasztal mellett Trianon témája, és szinte se vége, se hossza a különböző összeesküvés elméletek, amikkel összefüggésbe hozzák az ország megcsonkolását. Valaki Clemenceau, francia miniszterelnök magyarutálatát, vagy az ármánykodó szlovákok és románok cselszövését, mások pedig a szabadkőműves világrend kiegyensúlyozását nevezik meg a mögöttes okként. Ablonczy könyve ezeket a kisebb-nagyobb legendákat veszi sorra, és mint a téma elfogulatlan tanulmányozója világít rá valóságalapjukra.

Szólj hozzá!

Címkék: könyv recenzió jaffa könyvhét2010

Könyvhét 2010

2010.05.30. 13:46 :: Il Ritorno Dello Jedi

Június 3.-tól 6.-ig ismét Ünnepi Könyvhét, immáron a 81. alkalommal rendezik meg Supka Géza ötlete nyomán, amit nyugodtan nevezhetünk a magyar könyvpiac első számú eseményének. Dedikálások, programok országszerte, friss megjelenések, és szinte minden kiadó kedveskedik valami kis plusszal ilyenkor a standokhoz kilátogatóknak. Egyenlőre úgy néz ki, hogy az időjárás is kedvezni fog a rendezvénynek, bár minden évben van pár zápor, ami felfrissíti a Vörösmarty tér levegőjét. Akiket egyébként nem mozgatnak meg az irodalmi események, azoknak is jó szívvel ajánlhatom, hogy látogassanak ki, hiszen a pavilonok széles választéka, a bámészkodó tömegek és a mindenütt felbukkanó dedikáló szerzők egy utánozhatatlan hangulatot adnak a Könyvhétnek, és nehezen térhet haza az ember róla üres kézzel.

A Könyvhétre is rengeteg újdonság jelenik meg, de az utobbi idő legjobb könyvei is mind képviseltetik magukat, minden ízlésnek és korosztálynak kedvezve. Esterházy Péter új kötettel jelentkezik, akárcsak Ian McEwan a kortárs brit irodalom nagyja, és a friss Nobel-díjas Herta Müller regényét is végre kezünkbe vehetjük. Záváda Pál újramesélt szlovák népmeséi is egy népszerű könyve lesz az ünnepnek, akárcsak az Agave kiadó két történelmi krimije, a Budapesti kém és A fekete zongora. Ablonczy Balázs Trianon legendáriumát csapja föl most megjelenő könyvével (amit rögtön dedikáltathatunk vele a hétvégén), Acél Endre pedig a 60'-as éveket eleveníti föl trilógiájának első kötetében. Az Európa kiadó részt vállalt José Saramago Haiti megsegítésére írt könyvének kiadásával, aminek megvásárlásával mi is segítő kezet nyújthatunk a katasztrófa súlytotta országnak. Ja, és még valami! Douglas Adams halála után új fejezettel bővült a Galaxis utikalaúz, Eoin Colfernek köszönhetően. Nagyon sok minden más is lesz még, aki nem hiszi, járjon utána!

Szólj hozzá!

Címkék: könyv agave megjelenések könyvhét2010

süti beállítások módosítása