A reneszánsz éveiben, amíg a világ leginkább Itáliára és Németalföldre figyelt, addig Afrika forró, fűszeres, keleti vidékein kialakulóban volt az iszlám egy misztikus ága, a szúfi szerzetesség. Őket ma leginkább a kerengve táncoló dervisekről ismerhetjük, de ekkoriban egy másik extázisba vezető szertartást is alkalmaztak: a virrasztást. A szerzetesek alvásmegvonással próbáltak egy varázslatos, megtisztult tudatállapotba kerülni, és ahhoz, hogy ez minél tovább tarthasson, elkezdtek egy újfajta főzetet készíteni a helyi quishr növény cseresznyéjéből, ami élénkítette őket és segített, hogy az éjszakákba nyúló imákon tovább és mélyebbre vezethessen útjuk a magasabb tudatállapotokba. Hamar elterjedt a páratlan stimuláló hatást előidéző ital híre, így megnyitottak a „bölcsek iskolái”, azaz az első helyek, ahol tudósok, kereskedők és más világi emberek fogyaszthatták a szerzetesek kávéját. A terjesztés mellett azonban a legtöbb helyen igyekeztek megőrizni a szúfi szerzetesektől örökölt ital elkészítésének és fogyasztásának szertartásosságát.

A kávé ma is ez: szertartás. Sok kávéfüggő védekezik ezzel. Azt mondják, nem is igazán az ital a lényeges, hanem az, ahogy megfőzik, kiöntik, várják, hogy hűljön, ahogy megédesítik, ahogy a csészét fogják és kortyolnak belőle, hogy erre időt kell szakítani, pár perc menedék, amikor csak ezzel foglalkozhatnak. Ahogy mi is  a kávéfőzés rituáléjával indítjuk a napot reggelente, ahogy a vendégek érkezésekor mintegy ezzel a kávéval alapozzuk meg a beszélgetést, ahogy vasárnap egy csésze mellett sziesztázunk az ebéd után.

Ezekhez a szertartásokhoz nyújt tökéletes társat számunkra az idén boltokba kerülő Kávészenvedély című kötet és szerzője, Anette Moldaver, aki mintegy Vergiliusként szegődik útitársunkká, és mutatja be mindazt, amit mintha eddig csak titkoltak volna előlünk a kávézással kapcsolatban. A borról tudjuk, melyik vidéken termett szőlőből, melyik évben, milyen eljárással készítették, ráadásul ezeket igazi sikk kortyolás közben megbeszélni, finoman ízlelgetve elemezni a jellegzetességeit, addig a kávéról valójában azt sem tudjuk, mi fán terem. Mert nem fán, hanem cserjén, és különben is, ki hallott már olyat, hogy a coffea növény (hogy mi?) termése egyfajta cseresznye? A Kávészenvedély pontosan tudja, hogy a feketéről való tudásunk megragadt körülbelül a kotyogó összeszerelésének módszereinél, ezért gondosan, színes illusztrációkkal halad végig az egész izgalmas folyamaton, onnantól, hogy kinő a földből egy kis ágacska, át a szüreten, a nagy kávécserje fajtákon és a legfontosabb termelőterületeken, egészen odáig, hogy a kész italt elénk teszik egy kávézóban. Ennek az útnak a végén jöhet el az az érzés, hogy végre ihatunk egy olyan kávét, ami nem csak jól esik, de meg is értjük közben, hogy mi is az, amit kortyolunk épp.

Annak ellenére, hogy a statisztikák azt mutatják, hogy a kávéfogyasztás nem emelkedett Magyarországon (átlagosan évi 2-3 kg-ot fogyasztunk fejenként, míg a kategória csúcstartói, a norvégok több, mint 12 kg-mal vezetnek), mégis úgy érezzük, hogy az utóbbi években egyre inkább növekszik az ital népszerűsége hazánkban és a világban egyaránt. Ennek oka sokkal inkább az lehet – amire a Kávészenvedély is tökéletes példa –, hogy az emberek egyre inkább tekintik a kávét egy minőségi terméknek, amelyet nem csak az olcsó daráltból méregerősre főzve kell bedobni reggel, munkába menet, hanem egy olyan italnak, mely ugyanúgy része a gasztronómiának, mint a régóta egyeduralkodó borkultúrának. Budapesten sorra nyílnak az újhullámos kávézók, ahol már nem csak a „kávézgatás” élményével csábítják a vendégeket, hanem egyre inkább az ehhez kapcsolódó tudással és gasztronómiai háttérrel. A Kávészenvedély egyrészt a "hivatásosok" által főzött kávék élvezetéhez adja meg a kellő háttértudást, másrészt igyekszik a különféle elkészítési módszereket, és recepteket is megismertetni az olvasókkal, hogy ez a kávéforradalom végre elérhessen az otthonokba is, hiszen nem kell feltétlenül több millió forintos kávégép ahhoz, hogy a megszokottnál klasszisokkal jobb feketét készíthessünk odahaza. Ahogy anno a bornak, úgy most a kávénak is elérkezett az a korszaka, hogy elkezdhetünk vele komolyan foglalkozni, és ne csak egy, a napi rutin részét képező ital legyen, hanem a hozzá kapcsolódó rituálékkal és évszázados tudással együtt létrejöjjön a kávé filozófiája, és újra beléphessünk a bölcsek iskolájába.

A könyvért köszönet a HVG Könyveknek!