Semmi után Minden – Janne Teller, az egyik legnépszerűbb dán írónő efféle nagyléptékű címeket ad köteteinek, ami már rögtön elbizonytalanít mindenkit: hogy lehet a semmiről írni? És mindenről?

Óriási teher nehezedik Janne Teller nyakára, hiszen első regénye mindent megélt, amire egy szerző vágyhat: a Semmit Dániában betiltották, majd kötelező olvasmánnyá tették, számtalan nyelvre fordították le, színdarab készült belőle, és jó ideig közszájon forgott a nem mindennapi „nihilista ifjúsági regény”. Ezek után mindenki várta a folytatást, itt-ott megjelentek kisebb írások, melyeket most gyűjteménybe szedve jelentettek meg, a kötet címét a záró novella, a Minden adta.

Hamvas Béla A bor filozófiájában azt írta, hogy Istent, a bizsergető erőt, a szerelmet, a szépséget, az alkotást jobb híján bornak nevezi, hisz számára ez áll legközelebb ahhoz az ideához, ami a világot összetartja és mozgatja. Egy imádságoskönyvet akart írni az ateistáknak, akik Isten létével szembemennek, de a mámorban rejlő emberfelettit még el tudják fogadni. Így tett Janne Teller is, aki azonban a bor helyett magát az írást állítja piedesztálra, és olyan történeteket mutat be, melyek a Semmi nihilizmusa után megmutatják, hogy mik is azok az erők, melyek az elmúlás tudata ellenére hajtják az embereket – irányítják őket a jó és a rossz felé egyaránt.

A cím megkerülhetetlenül Teller regényéhez köti az írásokat, és sok esetben ugyanazt a hangot halljuk az írónőtől, ami a Semmiben is elbeszéli nekünk a nem mindennapi történéseket. Teller prózája itt is a lehető legegyszerűbb, számos írásnál érződik, hogy a fiatalabb generációknak szánja mondanivalóját. Ezzel azonban együtt jár egyfajta szájbarágósság, úgy érezzük, hogy Teller, mint egy „jóságos tanárnéni” hajol le hozzánk és a buksinkat simogatva mondja el példabeszédeit. A kötetben felszínre kerülő problémák azonban mind nagyon fontosak és aktuálisak. Egyaránt előkerül a bűnözés és a nemi egyenlőség, de több novella is úgy foglal állást a napjaink Európájában felmerülő bevándorlási kérdésekben, hogy Teller egy-egy jól eltalált mondatával két vállra fekteti a Magyarországot ellepő kék kormányplakátok szlogenjeit.

Nem mondhatjuk, hogy Teller novelláskönyve ugyanazt az érzést adta, mint amit anno a Semmi nyújtott, hiszen ott egy sodró, nyugtalanító történet vitt minket, feledtetve azt, hogy a gimnazista célközönséggel együtt mindez néha túl tanárosra sikeredett. A Minden esetében – mint a novellásköteteknél általában – nagyban múlik az ötleten, hogy mennyire is szippant be minket Teller egy-egy írása, valahol fel sem merül, hogy a fiatalabb célközönségnek íródtak, de máshol csak elcsigázva várjuk, hogy végre letegye a pontot az aktuális tanmeséje végére. Más a műfaj, így ne azt várjuk tőle, mint a Semmitől, de a műfaj nehézségei mellett sokkal változatosabb képet kapunk a világról, Teller világáról, társadalmi folyamatokról, lüktető erőről, a jó és rossz érzésekről, a kreativitásról és pusztításról – mindenről.

A könyvért köszönet a Scolar Kiadónak!