Egy szerelmi történetnek – legyen az unortodox, vagy klasszikus – a sikerében azon felül, hogy milyen jól is van megírva, legalább akkora szerepet kap az, hogy milyen hangulatban talál bennünket. Ennek köszönhetően én már így február végén megráznám Cserna-Szabó András kezét, hajlongva gratulálnék neki, miközben átadom az „Év könyve” díjat, valamint meginvitálnám egy forró cipóban szervírozott francia hagymalevesre, ezt vörösboros, csiperkés marhatokány követné, amit pár etyeki savanyú fröccsel kísérnénk a gyomor mennyországába, majd nagyokat röhögve, italunkból kortyolva sztorizhatnánk a szerelem Sötét oldaláról. A Szíved helyén épül már a Halálcsillag végre leszámol minden romantikus illúzióval, és megmártózik ebben az édes-keserű világában úgy, ahogy azt magyar író már jó ideje nem tette. Katanával felfegyverzett szépírók, csalfa fehérnépek, méregerős italokat követő igazi blackout-ok, szaftos történetek és igazi ínyenc receptek.

Ez a könyv tipikusan olyan, hogy bármennyire szép is lett a kötet kiadása, bármilyen izgalmas címet kapott és övezte reklámkampány, elsősorban a szerző, Cserna-Szabó András neve miatt vesszük a kezünkbe. Hiszen az író már olyan nagyszerű könyvekben bizonyított, mint a gasztronómiai körutazást nyújtó Levin körút (persze, gyakorlatilag minden könyvében hemzsegnek a jobbnál-jobb falatok és receptek), a piálás és a másnapok fejfájásaira gyógyírt nyújtó történeteket összegyűjtő Jaj a legyőzötteknek (ami újabb, bővített kiadásban Nagy macskajaj könyv címen jelent meg, nemsokára erről is tervezünk beszámolni), valamint a mostani könyv párjaként is tekinthető, boldogságot körbejáró novellafüzér, a Puszibolt. Ezúttal az eddig alapvetően novellista, esszéista szerző azonban belépett az irodalom nagy műfajába, a regénybe, hogy megszokott laza, ízekben és illatokban gazdag, groteszk stílusában elmeséljen nekünk egy nem minden napi love story-t. Ahogy kinyitjuk a könyvet, Emlék Bundás – a megcsömörlött író, akinek szerelemtől felperzselt lelke olyan sötét, mint egy „halott város általános iskolájának tornaterme éjjel” – beköltözik otthonunkba, mintha csak az íróasztalunknál küszködne western regényének fabrikálásával, az ablaknál állva gyújtana kék Camel cigarettájára miközben csak Lénája jár az eszében, vagy épp a kád szélén tartana kiselőadás Kázmér nevű gumikacsájának a modern krimi irodalom nagyjairól. Együtt évődünk vele az elmúlt szerelmeken, követjük, ahogy a boldogság mindig kámforrá lesz kezei közt, ugyanazokba a presszókba és romkocsmákba ülünk be, ahova Bundást veti a sors. Fejezetről-fejezetre látjuk kibontakozni a kopott Continental írógépen lepötyögött vadnyugati történetet a Mocskos Tizenegyek Bandájáról és rettegett vezéréről, James Lee-ről, aki fegyverét forgatva vérben és mocsokban gázolva végül, Bundáshoz hasonlóan a vak szerelem fektet két vállra.

Azonban egy pillanatig se gondoljuk, hogy a regény cselekmény nélküli, csalódott érvagdalás lenne, hisz, ahogy Csernától megszokhattuk már, itt is a legőrültebb karakterek és kalandok elevenednek meg, amelyek különcségük ellenére is ismerősek, és igazán élőek, hiszen mindenkinek megvan a maga Lénája, Mókusa, és talán még Zafír/Zafíra/Dudu hármas az egyben is felbukkan életünkben néhanapján. A lefestett Budapest is igazán mai, a bársonyos nosztalgia mellé a jelen szétcsúszó magyar társadalmát is tökéletesen megfogta, akár csak Pécs és Erdély varázslatos és valóságos vonásait. Az író stílusa elemi erejű, teljességgel felesleges lenne nagy elődökhöz, a sokszor felemlített Krúdyhoz hasonlítani, mert amit csinál az már teljesen a sajátja, egy félreismerhetetlenül bravúros és laza elbeszélővel van dolgunk. A regény – még ha tökéletesen érezhető a novellista tollforgató stílusa - végre keretet adott ahhoz, hogy emlékezeteset és nagyot alkothasson, olyan szereplőkkel, akiket nem felejtünk el a következő pár novella olvasása után, akik mind megjárták a szerelem csillagának sötét oldalát a boldogság keresése közben. De őszintén, ki nem?

A könyvért köszönet a Magvető kiadónak!