„Vannak olyan régiók a világban, ahol nagyon gyorsan zajlott le a modernizáció, így egyazon ember egyszerre sámán és villanyszerelő. És, amikor elkezd rángatózni és hörögni, akkor nem tudni, hogy a szellemek szállták meg, vagy bassza az áram” – talán szentségtörés egy ilyen banális viccel kezdeni Sirokai Mátyás második verseskönyvének bemutatását, de be kell vallanom, zavarban vagyok. A beat tanúinak könyve olyan szakrális irat, amit csak úgy tudunk a helyére rakni a térben és időben, ha eljátszadozunk azzal a gondolattal, hogy a sámánizmus nem halt ki a tudomány elterjedésével, csak kiegészült a magfizika, neurológia és az űrutazás tanaival. Az asztronauták szarvakat ragasztottak szkafandereikre, és légzőkészülékük mellé egy feszített bőr sámándobot is magukkal vittek, hogy azon üssék az élet egyetlen alapvető mértékegységét: a beatet.

II.11.

Ahova négyen sétálunk, a szobát öröm és szégyen fűti be, de odáig a nyelvek fókamód játékosak, a dörgölőzők, lapulók, szájból szájba tapsolók vidám zálogokat adnak. Vidámakat, ha csak jobb híján vidámakat is, és mert díszben akarjuk elkezdeni, bőszavúan készülődünk, hogy ne untasson rögtön a testek egyformasága, ne bántson a közös, illatozó zavarodottság, ne villantsa ránk mosolyát másikunk arcából a megvetés.
Ahogy falra varrt, tizenhat lábú képmásunk moccan, úgy modulunk, alakzatban, mi is. Akaszkodunk kezekkel, lábakkal, genitáliákkal, mert el akarjuk érni a soklábú tökélyét, összetömörödni egyetlen testbe, bezúzni a tükröket, melyek mögül figyelnek minket. S mert a munka hatalmas, és képmásunk már vergődik a falon, mindezt azonnal akarjuk, a jelen nevében és hatalmával, a jelenével, ahol minden tükör mögött ül valaki.

A 2013-as költészet napjára debütáló három verseskönyvecske közül már írtunk Pion István Atlaszáról és Simon Márton polaroidjairól (vele ráadásul interjúztunk is nemrég), és harmadikként Sirokai kötetéhez is eljutottunk, ami a két harcostárs könyvével egyetemben szintén nagyon meglepő a maga nemében. Itt is érezhetjük a költészet mibenlétének kutatását és újraértelmezését, de közel sem a sortörés- és rímmentes prózai forma miatt, sokkal inkább a szöveg befogadása került új síkra számomra. Sirokai egy interjúban mesélte, hogy enyhe inszomniában szenved a téli időszakban, rendszerint fölébredt már kora hajnalban, és ekkor határozta el, hogy ahelyett, hogy a plafont bámulná, elkezdi kiírni ezeket a benne mélyen szunnyadó verseket. Elsőre nehéz mit kezdeni a dologgal, a szövegek egyszerű költői pátosszal felfűtött lázálom trip-nek tűnnek, ahol szabad asszociációban egyesülnek az anyatermészet, a fizikai törvények, és az emberi test tanulmányozásának elemei. Azután meghallgattam ezt a bizonyos interjút, és rájöttem, hogy a kulcs az álmatlanságban van. Amikor csendbe merül a szoba, és elhal a nappali sietség moraja, és csak olyan elemi hangok adják a metronómot, mint a légzésünk és a szívverésünk, akkor kell elővennünk A beat tanúinak könyvét. Ilyenkor szemünk nyugodtan siklik már a sorokon, és az egész egyfajta meditációként hat ránk, olyan mintha ez az éber álom magába szívna, és ilyenkor a „horizontugrás lehetségessé válik”.

fotó: Bach Máté

Minduntalan próbáltam csáklyákkal fogódzókat találni az ismertben és a reálisban, de sokszor az volt az érzésem, hogy még maga Sirokai se érti teljesen saját gondolatmenetét, inkább csak egy olyan próféta szerepébe bújik, akit azért választottak ki az emberfeletti erők, mivel tudták, hogy meg van az a nyelvi eszköztára, amivel a lehető legközelebb tudja juttatni olvasóit a nehezen felfogható tanokhoz. Nagy árnyékot vető szóképek, és elemi igazságok keverednek egy olyan kézikönyv stílusban, ami mintha csak kőbe akarta volna vésni minden fontos „tudottat és sejtettet”, hogy a hömpölygő bináris kódok közt se veszhessen el az emberi lét igazi esszenciája. Hazudnék, ha azt mondanám mindent értek, és úgy gondolnám minden lefordítható az értelem nyelvére, de az biztos, hogy olvasás közben fejem búbjáig elnyelt a beatek szellemvilága. És egy elveszett, zavarában nevetgélő gyermeknek így talán már az a vicc is megbocsájtható.

A cikk eredetileg a Harmonet.hu-n jelent meg.